33. rész

Nem hittem a szememnek! Ellie Crackford állt az ajtómban!
-Te teee mit keresel iiitt????? -kérdeztem sikoltva, miután jól megölelgettem.
-Hallottam, hogy ma van az esküvő. Meghívtak és azt is hallottam, hogy van egy kis problem.- és az ablakom felé fordult, ami pont Aust házára néz.
-Kitől?
-Én nem csináltam semmit, nem hallottam semmit!! -üvöltötte Kate. Persze egyből tudtam, hogy ő volt.
-Hát igen, hallottam a sztorit, és kár hogy nem az én osztálytársam lesz Alex. -kacsintott Ellie.
-Ne is mondd. Aust totál kiborult.
-Tudom. Hallottam. Kate kolléga mindent elmondott. Becca, adsz 10 000 Ft-t és elintézem neked.
-Mennyit????? -szaladt ki a számon. Végül megadtam neki, mert tudtam, hogy valahogy eléri amit akar. Remélem.


Az esküvő helyszíne nagyon csicsás, nyálas és nyomi hely. Utálom az egészet.
Egyszer csak apa lépett mellém.
-Legyél egy kicsit vidámabb.
-Nem megy.
-Akkor játszd el hogy az vagy.- és már el is tűnt a tömegben.

De jó. Már elég sokan voltunk. Mindenki elfoglalta a helyét. Valami udvaron vagy parkban volt mert a szabad ég alatt akartak házasodni. Nyálas. Ez nem egy amerikai film! Persze ebben az egészben az én véleményem számít a legkevésbé.

Már majdnem kezdődött, amikor Austin és Justin sétáltak felénk, tök nyugodtan, ráérősen. Levágták magukat a mögöttünk lévő  széksorra. Hátra se mertem fordulni, annyira meglepett ez a jelenet. 

A szertartás unalmas, nyálas, borzalmas, és iszonyú volt. A végén azért tapsoltunk, mert végre vége lett. Milyen jó, elpocsékoltam a napom erre. És még este 10- kor van vége ennek az izének? Pff 
De ezután jön a kedvenc részem. Buliiii :D Az egyetlen dolog amiért érdemes volt eljönnöm.
Igazából fogalmam sincs, hogy hol van Ellie és Aust, mert Justin velünk van. Jaajjj neeee! Tehát erről beszélt Ellie. Beszélni fog vele. Már csak ez hiányzott. Még rosszabb lesz minden.

Próbáltam megkeresni őket, de a tumultustól és a sötéttől nem igen láttam. Mint egy bolond, úgy sétáltam fel-alá a parkban, mert nem találtam meg őket.

Végül megláttam Ellie-t aki valakivel nagyon ordít, lehet, hogy Austin. A következő percben már tudtam, hogy ők azok, mert mind a kettőt tisztán láttam. Persze úgy néztem a jelenetet, hogy ne vegyenek észre.
-Austin Mahone, Te nem vagy normális! -üvöltötte Ellie, de szerintem rajtam kívül senki nem hallotta, sőt senkit nem érdekelte.
-Miért is? 
-Mert bántod Becca-t! Nem csinált semmit! Te meg játszod a sértettet! Hahh még ilyet.
-Állj már le Ellie! Nem játszom semmit!
-Akkor miért vagy vele ilyen? Nem veszed észre, hogy ez neki rosszabb mintha valaki fejbe lőné?
Austin ijedten nézett a magából kifakadó Ellie-re aztán újra kezdték az egészet.
-Te ezt nem érted!
-Ohh dehogynem. És ne gyere nekem ezzel a "másik sráccal van" dilemmával, jó? Ő nem volt ilyen amikor a seregélyekkel voltál! De te, amint meghallod, hogy nem te vagy a téma, hanem egy másik srác, aki mellesleg 6 éven keresztül  volt Becca legjobb fiú barátja, rögtön bevágod a durcit! 

Oké, lehet, hogy Austin kemény volt velem, de azért Ellie dumája még nekem is fájt. Aust arcán habozást láttam. Nem tudott erre mit mondani. Hogy miért? Mert minden szó igaz volt! 
Egyszer csak Kate állt meg mellettem, kezében egy nagy popcorn-os dobozzal. Érdekesen néztem rá, aztán kérdezett.

-Na milyen a műsor? -röhögte el magát, és mintha filmet nézne, tömte magába a pattogatott kukoricát.
-Kate, ez nem szappanopera! -suttogtam neki dühösen.
-Höhh most azon gondolkozom, hogy ez Jóban Rosszban vagy Barátok közt.
-Hát te hülye vagy! 
Mire visszanéztem, nem voltak ott. Remek.

Akármerre néztem, nem láttam őket. Végső elkeseredésemben hazafelé vettem az irányt. Szóltam Ellie-nek meg Kate-nek, szóljanak a családnak, hogy a kis Becca méltóztat hazamenni, és egyedül akar lenni. A terv jól hangzik, de egyedül egy sötét helyen nem jó lenni.
Nem mondom, hogy féltem, csaak nem volt jó. Már éppen megfogtam a kapu kilincsét, amikor valaki rácsapott a kezemre és azt mondta:
-Ne menj be!
Hát a hangot egyből felismertem. Austin. 

-Wow! Most már  hajlandó vagy beszélni velem. Csak nem Ellie győzött meg? -kérdeztem kicsit túlságosan is rájátszva a dologra. Nem így akartam, de valahogy így sikerült.
-Becky fejezd be!- végre Becky vagyoook yeeaaaah- És miért léptél le a buliról?
-Mert nem volt kedvem hozzá és kész.- azzal a lendülettel kinyitottam a kaput, de Aust gyorsabb volt és elám állt.
-Nem vagy vicces, tudod? -mondtam kedvetlenül.
-Végig fogsz hallgatni! 
-Ohh úgy mint te engem?
-Becky ne csináld ezt velem! -nem akartam, hogy könyörögjön nekem, de hirtelen eszembe jutott az amit Ellie a fejéhez vágott. Ő megsértődhet, de én nem. Ő lehet féltékeny, de én nem. Ő nem szól hozzám, de nekem akkor is kellett amikor semmi kedvem nem volt jópofizni.
-Austin, nem veszed észre a dolgok állását?
-Ezt hogy érted?
-Áhh hagyjuk.- próbáltam ellökni magamtól, de nem ment. Valahogy kikerültem, de utánam jött.
Az ajtónál viszont megálltam és hátrafordultam.
-Most nem jöhetsz be! Ezek után...... -folytattam volna de közbevágott.
-Becky, ha nem látnád, én próbálom rendbe hozni azt, amit eltoltam.
-Jó éjt Austin! -azzal becsaptam az ajtót. Mérhetetlen düh és keserű érzés tört rám. De nem sírtam. Senki nem érdemli meg, hogy sírjak utána!
Így sikeresen lefeküdtem hajnali 1-kor. Fantasztikus. Pedig legalább reggel 6-ig kellett volna táncolnunk. Ez van.
De Austin nem hagyta annyiban a dolgot...........................................................