2013. augusztus 15., csütörtök

39. rész

Ahogy odaértem, megláttam Austint egy lapáttal (????????) és Kate-et egy kosárlabdával.
-Tiii miii az istent csináltok iiiit??? -döbbentem le.
-Kate volt!
-Austin volt! -üvöltötték egyszerre, de nem láttam semmi féle rongálást.
-Mit törtetek el.
-Seeeeemmmiiiiiiiiit. -jött a válasz. De persze ezeknek nem lehet hinni.
-Komolyan!
-Jóóó. -állt fel Austin, és az ablakomra mutatott.
-De ennek semmi baja!

Aust és Kate olyan fejet vágtak, mint akik most nyerték volna meg a lottót.
-De akkor mit törtünk el? -értetlenkedett Kate.
-Hááááát..... Nem tök mindegy? Menjünk már suliba. -mondta Austin, azzal a lendülettel kirángatott  a szobámból.

Út közben Justin az új cipőjével villogott, Alexék pedig leszólták, mert nem Nike. Ezek kimerítik az ovis kifejezést.
Mi, Kate-tel hátul sétáltunk, közben pedig azon agyaltunk, hogy milyen értelmes dolog sétálni. Wow.
A sulihoz érve, Alexet egy csapat 12.-es várta. Kérdőn néztem rá, amikor is eszembe jutott az amit reggel mondott. Benne van már 3 bandában.
Hát ahogy elnéztem őket, nem a jeles magatartásos csoportot erősítik. Már megint kezdik.
Ők el is tűntek a suli udvarán, persze Justin és Austin kérdőn néztek rám.
-Hááát Alex régen is bandázott, tehát nem meglepő, hogy itt is keresi a bajt.
-Ez nem jó. -kockásodott Justin.
Austinra néztem, aki csak rángatta a vállát.
Kis féltékeny :)





A suli hamar ment. Nem volt gáz. Csak a szokásos. Justinnal kötekedtek, Austin bealudt, Alex bandázott, Kate visított, én  meg elvoltam. Csak egy szokásos nap..

Hazafelé Kate rájött, hogy a póniját (???) a suliboxban hagyta, ezért engem is visszarángatott.
Ahogy kereste a kis pacit, megláttam Alexet egy Jack Daniel's-el a kezében. Hát ennyi kellet nekem.

-Alex! Az neked minek? -mutattam az az üvegre.
-Jaaahhhh.. semmiiiiii. -vihogott, én meg láttam, hogy teljesen részeg. Csodás.
-Mennyit ittál?
-Shhhhhh.- röhögött, és azzal a kilengéssel majdnem rám esett.
-Alex, Alex. -ráztam meg. Mintha ettől kijózanodna.
-Beccaaa, Beccaaa.
-Nem vagy vicces! Hazaviszlek!
-A-aaaaaa -rázta meg a mutató ujját a szemem előtt.
-Kate segíts! -szóltam rá a pónikeresőre, aki már hallotta a beszélgetést, de azt hitte csak játszunk. (?)

Valahogyan hazaráncigáltuk Alexet, de nem volt könnyű. Néha magáról megfeledkezve ugrált az út közepén, olyanokat ordítva, hogy Superman vagyok, vagy szeretem a csigákat. Juj.
Ahogy beértünk a lakásba, szembe jött velem egy újabb cetli. Apa. Ma este nincs itthon.
Ellenben a NŐ-vel. Wow.

-Tegyük le! -mondta Kate az ágyamra nézve.
-Hát könnyű azt mondani. -néztem Alexre, aki szemmel láthatóan teljes mámorban úszott. Ki tudja? Lehet hogy nem csak ivott, hanem..??
Áhh.. ennyire nem ment el a maradék esze. Vagy mégis?
-Jaaaajj Alex fogyhatnál egy kicsit!! -üvöltötte Kate, amikor végre sikerült az ágyra "dobni"
-Te meg csöndben is maradhatnál. -kuncogott a kis alkeszos.
Kate már nyitotta a száját, amikor megráztam a fejem, hiszen nem gondolta ezeket komolyan....

Már esteledett, mikor Kate hazament. Küldtem Alex anyjának egy üzenetet, hogy ma nálunk alszik a kis angyalkája. Hogyne.
Legnagyobb meglepetésemre..............................

2013. augusztus 12., hétfő

38. rész

Másnap reggel korán felkeltem, lementem a konyhába. Csak úgy.
Nem akartam felkelteni Austint, ezért inkább csak körbe-körbe sétálgattam a lakásba. 
-Te mi a jó istent csinálsz, édes lányom?- lépett elém apa, a maga kómás fejével.
-Gyönyörű reggelünk van, ugye? -nevettem el magam.
-Reggel 5 óra, és te itt csörömpölsz azzal a serpenyővel! -mutatott rá a kezemben tartott iPhone-ra.
-De apa! Ez nem serpenyő!
-Jaj hagyjál már a kifogásaiddal! Menj aludni. -tolt a lépcső felé- Jó éjszakát!
Így történt az, amikor eszembe jutott, hogy éhes vagyok, tehát a "serpenyőmmel" a kezemben visszatértem a konyhába. 
Csináltam 2 szendvicset, gondolom Austin visítana, ha nem hoznék neki egyet. Bár alszik, de a kajára rögtön "ráharap" 
Már indultam felfelé amikor Kate jött velem szembe.
-Te  mi a jó istent csinálsz,  ember? -suttogtam dühösen.
-Oh sziaaaaaa! -integetett idiótán- Ohh kajaaaaaaaaaa.
Rögtön rácsaptam a kezére, és elmagyaráztam, hogy ne legelje le a kajámat.
-De te hogyaaan???
-Tudod, egy retard állat nyitva hagyta az ablakot, és bemásztam. Jaaaah, tényleg. Még fára is kellet másznom. -nevette el magát.

-Mary, Twist! -ordított apa- halkabban máár!
-De én Kate vagyok! -lóbálta szomorúan a kezét vigyori.
-És én mióta vagyok "Twist"? -akadtam ki én is.
Apa csak legyintett és ment vissza.
-Te tudtad, hogy Austin a szobádban van?! -folytatta Kate.
-Igen képzeld! Tuti, hogy összebeszéltetek, mert ő is leszólt az ablak miatt, sőt ő is ott jött be. És te mit is keresel itt?
-Hát hogy menjünk suliba.
-Moooost?
-Nem jövőre! Persze, hogy most!
-Elpárolgott a maradék eszed is a tegnapi szolizáskor? 
-Haha. Na szólj Aust-nak, hogy indulunk.
-De ha most felkeltem, akkor egész nap nyafogni foooog.....
-Akkor majd én!- és azzal be is ment a szobámba. Pontosabban be rúgta. Köszönöm kedvességét asszonyom. -.-

Szegény Aust, nem lehetett kellemes ez a dolog. Hallottam az ordításait.
-Kate, szállj már le rólaaaaaam!!! Beeckyyyyy, a lökött barátnőőőőd rám tehénkeeedeeeeeeeeeeet!!! Segííííts máááááááár!!!
-Austin dugulj el! -üvöltötte Kate. Ezek el voltak reggel. Fél órán keresztül gyilkolták egymást, én addig lent vártam. Pont arra gondoltam, hogy milyen vicces lennne, ha Justin, vagy Alex betoppana engem idegesíteni. Haha. Ez vicces gondolat.


Volt.





Addig amíg, Alex be nem rúgta a bejárati ajtót, Justin pedig be nem mászott a konyha ablakán.
MI VAN ITT? ŐRÜLTEK HÁZA? 
-Na te mi az istent csinálsz? -fordultam Alex felé.
-Mesélni, hogy benne vagyok 3 bandában! -vigyorgott.
-És teee??? -kérdeztem Justint.
-Hallottam Austin visítását.
-Oh tényleg. -töprengett Alex- Mi is folyik itt?
-Azt én is szeretném tudni! -jelent meg hirtelen mögöttem apa.
-Háááát... -kezdtem, de rájöttem, hogy erre nincs értelmes magyarázat.
-Te ki vagy? -mutatott Alex felé. -És te? -bökött Justinra.
-Apa, oké, hogy reggel van. De a barátaimat csak megismered!
-Hát azt tudom, hogy Kate Austint veri egy párnával fenn, de hogy Ellie nem így néz ki az biztos.- nézett a két srácra.
-Ez. -álltam Alex mellé.- Ez itt Alex!

Ha eddig apa értetlen fejet vágott, most keresnem kéne rá egy jobb szót mert az a fej leírhatatlan.
-AC, te mit keresel itt? -döbbent le apa, és máris Alex-et ölelgette.
-Ez meg itt Justin.- álltam meg a Supra fannál.
-Oh bocs srácok, csak tudjátok... reggelek. -mosolyodott el apa.


Ekkor valami hatalmas dolog tört el a szobámban. nem tudom mi, de nagyon nagy csörömpölést hallottam.
Te jézus isten, ha ezek tényleg megölték egymást, hogy mondom el Michele-nek, vagy Kate szüleinek?
Gyors léptekkel mentem a szobám felé.......

2013. augusztus 8., csütörtök

37. rész

Ugyanis a szobámból csörömpölés hallatszott, és rögtön tudtam, hogy ha nem Castiel az Odaátból, akkor csak Austin lehet. :D
Hát ha nem is az angyal volt, de legalább nem tévedtem nagyot.





-Te hogyan teleportáltad ide magad? -kérdeztem a "lökjed" nézésemmel.
-Hááát tudod ez érdekes lesz!-nevette el magát, én pedig éreztem, hogy sokkot fogok kapni a mesétől.
-Tudod mit? Nem akarom tudni.- vágtam rá hirtelem.
-Te bajod. De tudom, hogy nem fogsz nyugodtan aludni, mert nagyon is érdekel, hogyan kommandóztam be.
-Utálom, hogy ennyire ismersz!- jelentettem ki, aztán egy gyors ölelés után már bele is kezdett a történetbe.
-Képzeld el azt a fát.- mutatott az ablakom előtt álló fára.
-Aztán?
-Képzeld el, hogy egy retard állat nyitva hagyja az ablakot.
-Naaaaa!!! -kaptam észbe.- Nem vagyok retard állat.
-Elnézést! Tehát képzeld el, hogy egy őrülten helyes, szexi, cuki, imádnivaló, csodálat........
-Austin fejezd be az önfényezést! -vágtam bele, még mielőtt eljutunk a görög isten jelzőhöz.
-Ja persze, persze. A lényeg hogy az ablakon jöttem be. 
-És ezt eddig tartott elmondani?
-Shhhh- mutogatta előttem a mutató ujját.
Természetesen rácsaptam, hogy nekem ne "sshhh"-zőn, meg különben is miért jött?
-Na elmondod végre miért kotortad fel magad a fára aztán a szobámba? Várj! Kitalálom! -kezdtem.
-Általában azért jössz, hogy elkérd a házit, amit általában nem írsz fel, mert általában nem figyelsz, vagy általában bealszol, ezért általában délután döbbensz rá, hogy nem tudod mi a házi, ezért általában átjössz hülyébbnél- hülyébb módon, és én általában kedves vagyok, ezért általában odaadom. És általában itt a vége. -mondtam ki az egészet egy szuszra.
-Ezt gyakorlod, vagy csak jön? -döbbent le Aust a maga "a barátnőm bolond" stílusban.

A kezébe nyomtam a lecke füzetem, és próbáltam a tudtára adni, hogy ha ennyi akkor kotródjon haza.
-Az ablakon át jöttél igaz?
-Aha.
-Na akkor Austin Mahone, mászol magadtól, vagy lökjelek? -kérdeztem türelmetlenül.
-Becky, jómodor? Hallottál róla?
-Igen. Csak tudod este 10 óra, és semmi kedvem jópofizni.- rogytam le a földre.
-Maradhatok? -nézett mélyen a szemembe.
-Maradj. -azzal átöleltem és így aludtunk el.

2013. augusztus 6., kedd

36. rész

Hááát ehhez képest semmit nem javított. Tényleg megpróbáltam mindent, de nem jött össze.
A végén már kifogytam a beszólásokból, káromkodásokból és minden egyébből így hát csak odaszóltam valamit.
-Austin komolyan mondom agyfaszt kapok tőled. -jelentettem ki egyszerűen.
-Becky , hol marad a jó modor? -nevette el magát.
-Elveszett...  de egy kicsit jobban megerőltethetnéd magad az ügy érdekében. Nem gondolod?
-Nem.- jelentette ki egyszerűen.

Remek. Ha Austin nem javít, én leszek a hibás, és ki tudja, mit fog tenni Michele. De minden csak Aust-on múlik.

Másnap reggel elmentünk a suliba, teljesen átlagos nap lett volna, ha nem pont ma jött volna az új osztálytársunk. Klassz.


-Gyerekek,  bemutatom az új diákot, Alex Constancio-t.
-Sziaaaaaaa Aleeeeeeeex!!!- üvöltötte Kate.
Szegény Alex, nagyon megijedt ettől, de én felálltam és a mögöttünk lévő, üres padba beültettem. Legalább valakit ismer. Austin persze rosszalló nézésével nézett de aztán abbahagyta, ugyanis meglátta, hogy Alex-nek Nike Air Jordan cipője van.
Azonnal odaült hozzá és egész órán a cipőkről beszéltek. És akkor a csajok csevegnek feleslegesen a cipőkről. Hah.

-Naaaaaa, Austin elveszi a pasimat.
-Igen Kate, szerintem is.- nevettem el magam.
-Ki az a Nike Jordan Airiiie vagy ki????- fordult a két srác felé a vigyori barátnőm.
Alex és Austin egy "te miről dumálsz" fejet vágott, jelezve, hogy a kérdés nem alkalmas.
-Te, Kate. Mi lenne, ha mi most elmennénk futni?
-De suliban vagyunk Becca, hülye vagy ?
Erre fogtam, és elrángattam, mivel végre kezdik egymást megkedvelni és még Justin is beszállt a témába. Persze vesztésre állt a kis Supra-jával, a két Nike fan ellen. :)
De hála isten' végre beszélnek, és ahogy látom, ebből barátság lesz.


Csakhogy Ellie helyére sikerült keresni valakit, ezért egész nap edzésen voltunk. Nem tudom, hogy haladnak a "legyünk barátok az Alex gyerekkel" projekttel, de remélem nem lesz gáz.

Suli után Aust és Justin azon veszekedtek, hogy melyik cipő márka a jobb. Ovisok. Ezért Alex-szel együtt  mentünk haza. Ők,  szerintem összeverték egymást, annyira kiabáltak :) Ahogy mondtam, Ovisok. 

-Nem is tudtam, hogy van pasid. -kezdte kicsit félénken.
-Én sem.- nevettem el magam.- Amúgy mi van veled és Sarah-val?
-Hááát amikor megtudta, hogy elköltözünk, akkor teljesen kikelt magából ééés.....
-Ésss..?
-Hát azt hiszem vége.
-Hahh..  -ezt nem vártam volna. De ők tudják.
-És milyen bandák vannak itt a suliban?
-Ezt meg hogy értsem? Hiányzik a régi balhés bandád, Alex?
-Igen. De ahogy elnézem Austin és az a másik (Azt hiszem, ez akar lenni Justin)  nem nagyon tartozik az ilyenekbe.
-Naa nyomd el magad! Attól, hogy ők nem isznak alkoholt a suliban, nem készítik ki az embereket, (na jó, csak engem) és nem lógnak, nem azt jelenti, hogy nem menők.- jelentettem ki szárazon.
Alex csak egy "nyugi már" fejet vágott,  aztán tovább érdeklődött.
-És te benne vagy valami bandában?
-Előbb csapjon el a busz!
Hát igen. Alex nagyon jó fej, kedves, de ha valami rosszaságról van szó, ő az első. Nekem mindig balhés barátaim vannak? Yes.
-De nem tervezel semmilyen hülyeséget, ugye? -kérdeztem, közben próbáltam tartani a szemkontaktust.
-De, de tervezem, csak meg kell találni a megfelelő időpontot, a megfelelő emberekkel, a megfelelő ötlettel és a megfelelő helyszínnel.
-Te semmit nem változtál! -jelentettem ki, de valahol elveszett a komolyságom, és már én sem bírtam ki egy kis mosoly nélkül.

Alex 3 utcával arrébb lakik, így a házunkig együtt mentünk. Szegény, be szeretett volna jönni, de mondtam, amíg nem talál ki valami normális, elfogatható és kevésbé "Alex-es " hülyeséget, addig számára zárva az ajtó. Nem vette zokon. Régen is mondtam neki ilyeneket, amin más rég megsértődne, vagy sírva fakadna, de Alex csak nevet rajtuk.


Este megcsináltam a házim, tanultam is, sőt még arra is volt időm, hogy az Odaát 4. évadját be tudjam fejezni. Remek.
De Austin küldött egy SMS-t. Ez állt benne.:
Nyisd már ki ezt a rohadt ajtót, vagy én rúgom be :D.

Milyen kedves barátom van! Elolvadok a kedves üzeneteitől.
Komótosan lementem a lépcsőn és a "mindjááárt csak ne verd azt a rohadt ajtót" felkiáltásokkal megkerestem a kulcsom és egy-kétszer le is ejtettem egy ooooopsz megjegyzéssel, csakhogy idegesebb legyen. De amikor kinyitottam az ajtót, Austin nem volt sehol. Az első gondolatom az volt, hogy csak szivatni akar.
De aztán gyorsan megváltozott ez az ötlet, ugyanis..........................................

2013. augusztus 5., hétfő

35. rész

Austin nagyobb bajban van, mint hittem. Ugyanis itt a félév és 3 tárgyból küldtek az anyjának bukásértesítőt.
Amit hallottam nagyon durva volt. Michele teljesen ki volt akadva ezen. És ami a legdurvább, hogy ezért engem hibáztat!
-Austin, addig nem voltak ilyen problémáid, amíg meg nem ismerkedtél Becca-val.
-Anya! Neki ehhez semmi köze! 
-Hát akkor?
-Lehet, hogy rontottam, de majd kijavítom! -erősködött Aust, de ahogy hallottam az anyja nem nyugodott meg.
-De akkor is. Az új barátaid tehetnek erről! Az egész időd lefoglalja Becca!
-Anya fejezd már be!
-Nem kisfiam! Mindig azzal a lánnyal vagy! Nem bántani akarom ezzel, de lássuk be, amikor összevesztek, mindig te kérsz bocsánatot, és elvagy azzal foglalva, hogy kiengeszteld, vagy együtt legyetek.
-Azért én kértem bocsánatot, mert én voltam a hibás! Mivel járunk, ez a természetes, hogy együtt vagyunk.

Hát azt hiszem Michele nem tudta, hogy járunk, mert amikor egy picit megemeltem a fejem, pont beláttam az ablakon, és láttam Michele megdöbbent, ijedt, rémült és izgatott tekintetét.
Hát érdekes fordulatot vett az egész, ugyanis, amint megtudta, hogy járunk, rögtön Aust nyakába borult és olyanokat mondott, hogy "Végre az első normális kapcsolatod. Összeilletek! Végre van egy helyes, okos barátnőd..."

-Akkor mérges vagy? -tért a lényegre Austin.
-Természetesen igen. Becca milyen tanuló.?
-Azt hiszem kitűnő. Miért?
-Hááát ha nagyon szépen megkérjük, tudna neked segíteni....- gondolkodott Michele.
Bár Austin pont háttal volt, nem láttam a tekintetét, de gondoltam, hogy nem fogja bánni a dolgot.
Én eközben egy "ezazzzzz" mondatot suttogtam és egy kis öröm mozdulatot is lejtettem, amikor Justin és Kate ült le mellém.

-Minek örülsz ennyire Twist? -kérdezte Justin hangosan, erre fejbe csaptam és csendre intettem.
-Semmi semmi, csak kicsit nyomozok. Ha bárki el meri mondani Austinnak, gurul a lépcsőről. Világos?
Persze rögtön helyeseltek mind a ketten.
-És miért is vagy itt?- kérdezte Kate.
-Háááát hosszú, de majd fény derül rá....Egyszer...

Austin mindig jól időzít, így hát pont akkor jött ki a házból amikor ecseteltem a dolgokat.
-Háááát ttiiiiiii? -döbbent le.
Justin, vérbeli kockákhoz hívően, elrohant a "könyvtárba" ami szerintem a Supra boltot takarja.
Kate visította az "én nem csináltam semmit, nem hallottam semmit" dumáját, tehát Aust tőlem vár magyarázatot.
-Hááááát ööööhhhmmmm virágot szedünk?
-Főleg, hogy a virágok a hátsó kertben vannak. -nevette el magát Austin.- Na szeretnék valami hihető hazugságot hallani, Becky.
-Öhhmm............Napozunk?
-Na ez már kevésbé rossz. Oké..... Na de most az igazat.- komolyodott el egyszerre.
-Az igazat akarod hallani vagy hazudjak?
-Az első. És Kate fejezd már be a hülye mondókád, mert kezd megfájdulni a fejünk.
-De akkor sem csináltam semmit.....
-És nem is hallottál semmit!- fejeztük be a mondatot.

Kate komótosan felállt és hazasétált.
-Tehát Becky.-ült le mellém Austin.- Mondd csak el szépen, mit is csináltál itt.
-Mivel érdekesen távoztál tőlünk, érdekelt, hogy mi is történt.
-És nem lett volna egyszerűbb, ha megkérdezed?
-Nem.
Hát el ölelgettük egymást 3 percig, aztán rátértem a komolyabb tárgyra.
-Akkor kell segítség?
-Ha nem lenne baj, és nem jelentene neked nagy terhet, akkor kéne.
-Te nagyon hülye vagy :D Miért jelentene nekem terhet?
Austin csak egy "Austinos mosolyt" dobott válaszként, aztán felálltunk és bementünk.

Megbeszéltük miből kell javítani, és eltekintek attól, hogy járunk, ugyanis kedvességgel nem lehet Austin fejébe beleszugerálni az anyagot.
Remélem tudomásul vette.



2013. augusztus 4., vasárnap

34. rész

De Austin nem hagyta annyiban a dolgot. Hogy honnan tudom? 
Reggel, ahogy felkeltem az ággyal szemben lévő fotelban üldögélt, ráérősen, nyugodtan.
-Austin, nem volt elég a tegnap? -mondtam álomkóros fejjel.
-Nem, nem volt elég. Addig nem megyek el amíg meg nem hallgatsz.
-Akkor jó gyökér verést, ugyanis nem nagyon izgat a meséd.- azzal ki is mentem a szobámból, de a lépcsőnél eszembe jutott, hogy ez az én szobám és félig az én lakásom, így miért pont én akarok elmenni? 
Azzal a lendülettel vissza vonszoltam magam és megkértem Austint, hogy angolosan távozzon.
-Mondom, hogy nem megyek el! -erősködött.

És tényleg nem ment el. Apáék nászúton vannak, Marci mamánál, a többiek józanodnak, én meg itt vagyok Aust-tal, aki próbálja tisztázni a dolgokat. Hurrá.
Egész nap velem volt. Amerre mentem, jött utánam. Persze nem szóltunk egymáshoz, de késő délutánra már rohadt unalmas volt ez az egész.
-Austin, elkotródsz ha meghallgatlak?
-Igen.... Vagyis talán................ ööööhhhmmm azt hiszem nem.
Ott azonnal fogtam egy párnát és elkezdtem ütni magam. Miért? Mert végre elmondaná a kis sztoriját azzal az előzménnyel, hogy ha elmondja, megy. Erre, akkor talán nem megy el. Kikészülök ettől a sráctól! :)
-Tehát akkor elmész vagy sem.- kérdeztem végül.
-Megyek, ha neked ez ennyire fontos. 

Megállt a szobám ajtaja előtt és hátrafordult.
-Szia! -és azzal már ki is ment a szobámból. Hirtelen felindulásból utána kiabáltam.
-Austin Carter Mahone! Most azonnal visszakotrod magad, és elmondod a hülye meséd! És ha nem jössz vissza, én rángatlak fel a lépcsőn, értetted?
Magamon is meglepődtem, mert nem hittem volna, hogy meg merem csinálni.
Austinka szépen visszajött, leült a szőnyegemre, elővette a cukros ládikám, és kivette az utolsó csomag gumicukrot.
-Most már kész vagy?
-Még nem.- és elővett egy plüsspandát és hozzám vágta.
-Most jobban érzed magad, hogy hozzám vágtad Panda Urat? 
-Kit??? 
-Tök mindegy. Kezd már, mert az idő pénz! -sürgettem, de Austin látta, hogy igazából időm, mint a tenger, így komótosan elkezdte a sztorit.






Rosszabbra számítottam, mint amit kaptam.
Bocsánatot kért, elismerte, hogy nem kellett volna bántani, és szeretne Alex barátja lenni a közeljövőben. Összesen 26x kért bocsánatot (számoltam!) és ezzel úgymond "happy end" lett.
De semmilyen boldogság nem tart örökké. A miénk 54 másodpercig tartott.



Michele becsörtetett a házba, egyenesen a szobámba, kézen ragadta Aust-ot, és se szó, se beszéd hazavitte. Austin nagyon értetlen pofát vágott amikor még egy utolsó pillantást vetett rám. A szájáról ezt olvastam le: Help!
Széttárt karokkal néztem ahogy szó nélkül, dühösen bemennek a házukba. Nem értettem ezt az egészet.
Ezért Sherlock Holmes módjára kezdtem nyomozni. Hááát nem mentem vele semmire. 2 perc nyomozással nem is csodálom. Aztán eszembe jutott, hogy el kéne menni hozzájuk, természetesen titokban, és hallgatózni kéne. Így is tettem. Szerencsére a nappaliban vitatkoztak, amit tisztán hallottam az ablak alól. De amit Michele mondott az még engem is megijesztett.
 Austin nagyobb bajban van, mint hittem!....................

2013. augusztus 2., péntek

33. rész

Nem hittem a szememnek! Ellie Crackford állt az ajtómban!
-Te teee mit keresel iiitt????? -kérdeztem sikoltva, miután jól megölelgettem.
-Hallottam, hogy ma van az esküvő. Meghívtak és azt is hallottam, hogy van egy kis problem.- és az ablakom felé fordult, ami pont Aust házára néz.
-Kitől?
-Én nem csináltam semmit, nem hallottam semmit!! -üvöltötte Kate. Persze egyből tudtam, hogy ő volt.
-Hát igen, hallottam a sztorit, és kár hogy nem az én osztálytársam lesz Alex. -kacsintott Ellie.
-Ne is mondd. Aust totál kiborult.
-Tudom. Hallottam. Kate kolléga mindent elmondott. Becca, adsz 10 000 Ft-t és elintézem neked.
-Mennyit????? -szaladt ki a számon. Végül megadtam neki, mert tudtam, hogy valahogy eléri amit akar. Remélem.


Az esküvő helyszíne nagyon csicsás, nyálas és nyomi hely. Utálom az egészet.
Egyszer csak apa lépett mellém.
-Legyél egy kicsit vidámabb.
-Nem megy.
-Akkor játszd el hogy az vagy.- és már el is tűnt a tömegben.

De jó. Már elég sokan voltunk. Mindenki elfoglalta a helyét. Valami udvaron vagy parkban volt mert a szabad ég alatt akartak házasodni. Nyálas. Ez nem egy amerikai film! Persze ebben az egészben az én véleményem számít a legkevésbé.




Már majdnem kezdődött, amikor Austin és Justin sétáltak felénk, tök nyugodtan, ráérősen. Levágták magukat a mögöttünk lévő  széksorra. Hátra se mertem fordulni, annyira meglepett ez a jelenet. 


A szertartás unalmas, nyálas, borzalmas, és iszonyú volt. A végén azért tapsoltunk, mert végre vége lett. Milyen jó, elpocsékoltam a napom erre. És még este 10- kor van vége ennek az izének? Pff 
De ezután jön a kedvenc részem. Buliiii :D Az egyetlen dolog amiért érdemes volt eljönnöm.
Igazából fogalmam sincs, hogy hol van Ellie és Aust, mert Justin velünk van. Jaajjj neeee! Tehát erről beszélt Ellie. Beszélni fog vele. Már csak ez hiányzott. Még rosszabb lesz minden.

Próbáltam megkeresni őket, de a tumultustól és a sötéttől nem igen láttam. Mint egy bolond, úgy sétáltam fel-alá a parkban, mert nem találtam meg őket.

Végül megláttam Ellie-t aki valakivel nagyon ordít, lehet, hogy Austin. A következő percben már tudtam, hogy ők azok, mert mind a kettőt tisztán láttam. Persze úgy néztem a jelenetet, hogy ne vegyenek észre.
-Austin Mahone, Te nem vagy normális! -üvöltötte Ellie, de szerintem rajtam kívül senki nem hallotta, sőt senkit nem érdekelte.
-Miért is? 
-Mert bántod Becca-t! Nem csinált semmit! Te meg játszod a sértettet! Hahh még ilyet.
-Állj már le Ellie! Nem játszom semmit!
-Akkor miért vagy vele ilyen? Nem veszed észre, hogy ez neki rosszabb mintha valaki fejbe lőné?
Austin ijedten nézett a magából kifakadó Ellie-re aztán újra kezdték az egészet.
-Te ezt nem érted!
-Ohh dehogynem. És ne gyere nekem ezzel a "másik sráccal van" dilemmával, jó? Ő nem volt ilyen amikor a seregélyekkel voltál! De te, amint meghallod, hogy nem te vagy a téma, hanem egy másik srác, aki mellesleg 6 éven keresztül  volt Becca legjobb fiú barátja, rögtön bevágod a durcit! 

Oké, lehet, hogy Austin kemény volt velem, de azért Ellie dumája még nekem is fájt. Aust arcán habozást láttam. Nem tudott erre mit mondani. Hogy miért? Mert minden szó igaz volt! 
Egyszer csak Kate állt meg mellettem, kezében egy nagy popcorn-os dobozzal. Érdekesen néztem rá, aztán kérdezett.
-Na milyen a műsor? -röhögte el magát, és mintha filmet nézne, tömte magába a pattogatott kukoricát.
-Kate, ez nem szappanopera! -suttogtam neki dühösen.
-Höhh most azon gondolkozom, hogy ez Jóban Rosszban vagy Barátok közt.
-Hát te hülye vagy! 
Mire visszanéztem, nem voltak ott. Remek.

Akármerre néztem, nem láttam őket. Végső elkeseredésemben hazafelé vettem az irányt. Szóltam Ellie-nek meg Kate-nek, szóljanak a családnak, hogy a kis Becca méltóztat hazamenni, és egyedül akar lenni. A terv jól hangzik, de egyedül egy sötét helyen nem jó lenni.
Nem mondom, hogy féltem, csaak nem volt jó. Már éppen megfogtam a kapu kilincsét, amikor valaki rácsapott a kezemre és azt mondta:
-Ne menj be!
Hát a hangot egyből felismertem. Austin. 
-Wow! Most már  hajlandó vagy beszélni velem. Csak nem Ellie győzött meg? -kérdeztem kicsit túlságosan is rájátszva a dologra. Nem így akartam, de valahogy így sikerült.
-Becky fejezd be!- végre Becky vagyoook yeeaaaah- És miért léptél le a buliról?
-Mert nem volt kedvem hozzá és kész.- azzal a lendülettel kinyitottam a kaput, de Aust gyorsabb volt és elám állt.
-Nem vagy vicces, tudod? -mondtam kedvetlenül.
-Végig fogsz hallgatni! 
-Ohh úgy mint te engem?
-Becky ne csináld ezt velem! -nem akartam, hogy könyörögjön nekem, de hirtelen eszembe jutott az amit Ellie a fejéhez vágott. Ő megsértődhet, de én nem. Ő lehet féltékeny, de én nem. Ő nem szól hozzám, de nekem akkor is kellett amikor semmi kedvem nem volt jópofizni.
-Austin, nem veszed észre a dolgok állását?
-Ezt hogy érted?
-Áhh hagyjuk.- próbáltam ellökni magamtól, de nem ment. Valahogy kikerültem, de utánam jött.
Az ajtónál viszont megálltam és hátrafordultam.
-Most nem jöhetsz be! Ezek után...... -folytattam volna de közbevágott.
-Becky, ha nem látnád, én próbálom rendbe hozni azt, amit eltoltam.
-Jó éjt Austin! -azzal becsaptam az ajtót. Mérhetetlen düh és keserű érzés tört rám. De nem sírtam. Senki nem érdemli meg, hogy sírjak utána!
Így sikeresen lefeküdtem hajnali 1-kor. Fantasztikus. Pedig legalább reggel 6-ig kellett volna táncolnunk. Ez van.
De Austin nem hagyta annyiban a dolgot...........................................................