A java még csak ez után jött.
Betoppant a nő és levágott az ágyamra egy szép koszorúslány cuccot. De nem csak nekem hozta ,hanem Kate is kapott
-Tessék. 3 hét múlva lesz. elküldtük a meghívókat. A kis barátaid is kaptak. Kate, nem baj ha Becca-val koszorúslányok lesztek? -Kérdezte Kriszti kedvesen.
-Nem dehooogy. -válaszolt helyettem Kate, mert látta, hogy egy betű nem jött ki volna belőlem.
Miután a nő kiment, Kate csak azt hajtogatta, hogy jó buli lesz, és tök jó lesz. Hogyne. Minden vágyam hülye szirmokat dobálni és cukin mosolyogni, amikor belülről üvöltök.
-De ugye Austin is ott lesz. -kérdeztem riadtan, mert ebben a helyzetben szerettem volna, ha Aust is ott lenne, de erre Kate csak egy "nem hiszem" fejet vágott. :(
Austin egész nap nem beszélt velem. Ez kicsit fájt, de úgy gondoltam, hogy majd megemészti a..... konkrétan semmit , mert ezen nem kéne kiakadnia.... tehát megemészti a dolgokat.
Másnap reggel nem várt a kapuban. De helyette ott volt Kate. Mind a ketten úgy éreztük, hogy ez nem fair, és hogy ezen nem kéne ennyire kiakadni. A suliban Austin nem is köszönt, hozzám se szólt és levegőnek nézett. Klassz.
Justin azért beszélt velem, de közel sem annyit amennyit szokott. Amikor próbáltam Austinnak megmagyarázni vagy megbeszélni, vagy elment, vagy nem is figyelt rám.....
így teltek az órák. Napok. Hetek.
De egy valami azért érdekes volt. Facebook-on még mindig kapcsolatban van velem.
-Lehet, hogy nem is haragszik, csak színészkedik.- ötletelt Kate, miután hazaértünk.
-Vagy csak elfelejtette......
-Nem hinném, miután napi 5 órát van fenn, és tuti, hogy feltűnt neki.
Hát nem tudom. Kate nem mindig találja el a dolgokat, de ebben a helyzetben hittem neki. Lehet, hogy még megbánom, de most ez tűnt a legjobbnak.
Észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan elment 2 hét. Holnap esküvő. Jaj. "Vigyori" itt aludt nálunk, ugyanis reggel együtt indulunk az esküvő helyszínére.
Valaki kopogott a szobám ajtaján. NEM HITTEM A SZEMEMNEK!
2013. július 28., vasárnap
2013. július 25., csütörtök
31. rész
Abban a pillanatban ledermedtem, mert Alex 4 éves korom óta a legjobb fiú barátom, de miután elköltöztünk, nem nagyon találkoztam vele, sőt még alig írtunk egymásnak.
Érdekes érzések keveregtek bennem. Mi van ha már nem vagyok a barátja? Ha elfelejtett? Ha nem fog kijönni a mostani barátaimmal?
Annyira elmerültem gondolataimban, hogy észre sem vettem, kishíján nekimentem Austinnak.
-Minden oké? -kérdezte meglepetten.
-Ahaa ja...
-Na mi a neve az új srácnak?
-Nem tudom. Nem tudtam meg...- mondtam egyhangúan, aztán Kate-tel hazafelé indultunk, a fiúk pedig asszem Fullcap-at akartak venni amihez mi nem kellünk.
Ahogy hazaértünk levágtam magam az ágyamra és csak néztem ki a fejemből. Kate velem együtt csinálta ezt a tevékenységet, de egyszer csak eszébe jutott a "future husband"-ja, ezért mint Aust megkérdezte amit meg kell.
-Nem akarok beszélni róla..
-Naaaa. Mert mi van? csak neeeem???
-Kate állj le, mielőtt még kompenzálni akarsz! Nem volt semmi csak....Csak egy nagyon régi barát.
-Ezért vagy kiborulva?- persze Kate nem nagyon vágja le elsőre az ilyet, de miután Ellie jobban ismerte Alex barátomat, tőle kellett volna "segítséget" kérni. Bár ő is csak hallásból, de legalább valami.
-De mi a neve?
-Alex.. na örülsz??? -Szegény Kate, ez annyira sokkolta, hogy szerintem a nevét is elfelejtette.
-Az az Alex????
-Igen az...
-A Constancio?
-Yep.
Elég komoly lehetett ez a dolog, mert Kate igen csak olyan "világvége" pofát vágott. Persze nem olyan vészes, csak így már ő is tudta, hogy miért voltam ennyire elkenődve. Kate sem ismeri személyesen Alex-et de már hallott róla ezt-azt.
-És most örülsz, hogy látod ennyi év után?
-Hát nem tudom... igen. Azt hiszem igen.
-De várj! DE attól még én összejöhetek vele nem? -kérdezte, miután levágta a szitut.
-Természetesen. Csak ne csicskáztasd annyit, és ne idegeld ki. Köszike.
Kate kacsintott, aztán egyfolytába azon agyalt, hogy vajon milyen tulajdonságai vannak az új srácnak. Wow.
De egyszer csak belépett Aust és Justin! Szerintem hallották az egészet mert amikor beléptek Justin rögtön letámadod a " ki az az Alex" kérdéseivel.
-Nem csináltam semmit, nem hallottam semmit!!!!!!!!!!!!!!!!!!! -üvöltötte Kate a megszokott módon. Persze mindig ezt csinálja, ha valami baj van.
-Vigyori, mit tudsz? -nézett Kate felé a két srác, és az egész olyan Miami helyszínelők-ös volt.
-Nem csináltam semmit, nem hallottam semmit.!!!! -hajtogatta ezt a mondatot a "vigyori"
-Becca? -kérdezte Austin, és éreztem, hogy ha neki "Becca" vagyok akkor valószínűleg mérges rám.
-Semmi! -vágtam rá egyszerre.
-Nem veszem be.
-Akkor ne. Nincs semmi, csak egy srác. Régen a legjobb barátom volt, de miután elköltöztünk, nem nagyon beszéltem vele. Kész.
Austin nem volt meghatva a dologtól. Inkább olyan volt mint aki most tudta meg, hogy a felesége megcsalta. Hiába mondta Kate is, hogy ez csak Alex. Nem jutottunk messzire a dologban.
-És ki volt neked ez az Alex? -kérdezte Aust fenyegetően.
-Csak egy barát! -ordította Kate, én pedig elismerően bólintottam.
-Értem.- és ezzel kiviharzott a szobámból, magával rántva, az amúgy is csendben álldogáló Justint.
-Ez most mi volt? -nézett utánuk Kate.
-Fogalmam sincs. -éreztem, hogy elönt a düh és a szomorúság.
De a java még csak ez után jött.....

30. rész
De egyszer csak beugrott valami. Elkésünk a suliból! Úgy rohantak a napok, hogy elfelejtettem, hogy iskolába járok. Nem voltam egyedül a helyzettel, ugyanis Aust még azt sem tudta milyen nap van. Fantasztikus.
Hazamentem a cuccomért, közben ügyeltem rá, hogy senki ne vegyen észre. Sikerült is volna, ha Austin nem kommandózik be mögöttem észrevétlenül.
Hát amikor megérintette a vállam sikerült egy nagyot sikítani, de apa már a munkában lehetett a NŐ meg nem tudom hol, de a ház üres volt. De ezt még Austin nem tudta.
-Akartam mondani, hogy ne ijedj meg csak én vagyok, de nem jött össze... -suttogta a fülembe, közben a röhögőgörcs szélén állt.
-Ne suttogj idióta! Nincs itt senki.
-Ohh remek. De siess már, mert elkésünk!!! -parancsolt rám, de persze a végét elröhögte. Hmmm én siessek amikor ő tök ráérősen sétálgatott fel-alá a szobájában.... Érdekes :D
Éppen, hogy beestünk órára, már feleléssel kezdtük a törit. Pont én. Szerencsémre láttam a 300-at, így a tanárnak fel sem tűnt, hogy elfelejtettem megtanulni Spártát.... Haha. De Kate nem járt szerencsével. Mivel engem csak a történet feléig feletettek, a vihogós barátnőmnek kellett befejeznie a az egész "mesét"
Cuki kettest kapott rá. Pedig én még nem is tanultam rá...
-Becky, ezt hogy csináltad? -értetlenkedett Justin miután vége lett az órának.
-Magiiiiiic- szólalt meg mellettem Austin, és éreztem, hogy ennél még vadabbakat is hallhatunk tőle.- Vagy
neeeeem!!! A jövöbe lát és tudja a kérdéseket.. Neeeeem.... megette a könyvet és a fejébe ment a szöveg....- Austin nyomd el magad!- monduk mind a hárman, erre csak egy "dee ez az igazság" nézést kaptunk.
A sulirádióba bemondták, hogy amíg nem találnak Ellie helyére valakit a csapatba, nem lesz pom-pom edzés.
Pedig ez volt az egyettlen dolog ami feldobta volna a napom... De itt vannak a legjobb barátaim, így nem féltem.
Igazából annyira gyorsan telt az ídő, hogy fel sem fogtam, hogy hamarosan itt a félév. Wow
Az ofő bejött a szünetbe és közölte velünk, hogy lesz egy új srác az osztályban. Persze Kate ahogy megtutta, hogy srác, már fel is pattant a helyéről és a padra felálva üvöltötte, hogy az ővé a srác, lestoppolta, és járni fognak, sőt még feleségül is megy hozzá. Erre Justin megtobta papírgalacsinnal, mi meg Austinnal összemosolyogtunk.
-De mi van akkor ha nem jön be neked, vagy fordítva?- vetettem fel a kérdést, mire Kate megrántotta a vállát.
-Na Kate, adok neked 5000 Ft-t ha összejössz a sráccal. -mondta Aust, és tényleg komolyan gondolta.
Az utolsó óra végén elkaptam az ofőt és megkérdeztem az új osztálytársunk nevét.
-Becca, csak azért mondom el, mert benned megbízom- Woow- de kérlek ne mond el senkinek!
-Okéééé okééé.
-Alex Constancio.
Abban a pillanatban ledermedtem, mert..............................................................
Hazamentem a cuccomért, közben ügyeltem rá, hogy senki ne vegyen észre. Sikerült is volna, ha Austin nem kommandózik be mögöttem észrevétlenül.
Hát amikor megérintette a vállam sikerült egy nagyot sikítani, de apa már a munkában lehetett a NŐ meg nem tudom hol, de a ház üres volt. De ezt még Austin nem tudta.
-Akartam mondani, hogy ne ijedj meg csak én vagyok, de nem jött össze... -suttogta a fülembe, közben a röhögőgörcs szélén állt.
-Ne suttogj idióta! Nincs itt senki.
-Ohh remek. De siess már, mert elkésünk!!! -parancsolt rám, de persze a végét elröhögte. Hmmm én siessek amikor ő tök ráérősen sétálgatott fel-alá a szobájában.... Érdekes :D
Éppen, hogy beestünk órára, már feleléssel kezdtük a törit. Pont én. Szerencsémre láttam a 300-at, így a tanárnak fel sem tűnt, hogy elfelejtettem megtanulni Spártát.... Haha. De Kate nem járt szerencsével. Mivel engem csak a történet feléig feletettek, a vihogós barátnőmnek kellett befejeznie a az egész "mesét"
Cuki kettest kapott rá. Pedig én még nem is tanultam rá...
-Becky, ezt hogy csináltad? -értetlenkedett Justin miután vége lett az órának.
-Magiiiiiic- szólalt meg mellettem Austin, és éreztem, hogy ennél még vadabbakat is hallhatunk tőle.- Vagy
neeeeem!!! A jövöbe lát és tudja a kérdéseket.. Neeeeem.... megette a könyvet és a fejébe ment a szöveg....- Austin nyomd el magad!- monduk mind a hárman, erre csak egy "dee ez az igazság" nézést kaptunk.
A sulirádióba bemondták, hogy amíg nem találnak Ellie helyére valakit a csapatba, nem lesz pom-pom edzés.
Pedig ez volt az egyettlen dolog ami feldobta volna a napom... De itt vannak a legjobb barátaim, így nem féltem.
Igazából annyira gyorsan telt az ídő, hogy fel sem fogtam, hogy hamarosan itt a félév. Wow
Az ofő bejött a szünetbe és közölte velünk, hogy lesz egy új srác az osztályban. Persze Kate ahogy megtutta, hogy srác, már fel is pattant a helyéről és a padra felálva üvöltötte, hogy az ővé a srác, lestoppolta, és járni fognak, sőt még feleségül is megy hozzá. Erre Justin megtobta papírgalacsinnal, mi meg Austinnal összemosolyogtunk.
-De mi van akkor ha nem jön be neked, vagy fordítva?- vetettem fel a kérdést, mire Kate megrántotta a vállát.-Na Kate, adok neked 5000 Ft-t ha összejössz a sráccal. -mondta Aust, és tényleg komolyan gondolta.
Az utolsó óra végén elkaptam az ofőt és megkérdeztem az új osztálytársunk nevét.
-Becca, csak azért mondom el, mert benned megbízom- Woow- de kérlek ne mond el senkinek!
-Okéééé okééé.
-Alex Constancio.
Abban a pillanatban ledermedtem, mert..............................................................
2013. július 23., kedd
29. rész
Elnézést a kinézetért, de valamit elrontottam és csak így tudtam megoldani. Ez most ilyen lett, de a többi marad a régi!
-Most jöttem rá, hogy akkor összesen 3 Becky lesz!!!! teee jéézuuusúr isteeeeen szent mákooosfazéééééééééééék.... -és sorolhatnám, hogy Aust hogyan szörnyüllködött még ezen a gondolaton, de olyan szavakat is mondott amiket még életem során nem hallottam, így hát..-
-Mert az baj? -kérdeztem rémülten, mert azt hittem ez tényleg a világ vége.
-Áhhhh, neeeeeem dehogy. Inkább örülök neki.-mosolyodott el az "Austinos mosolyával"
-Én nem tudom, hogy örüljek-e neki........
- Becky, ennek örülnöd kell! Vagy mégse...-gondolt bele a dolgokba.

Többet nem beszéltünk, ugyanis Marci toppant be Michele oldalán.
-Hát öcsi, te mit keresel itt.- dermedtem le.
-Becca, nagyon zaklatottnak tűnik. Szerintem belázasodott!- mondta Michele, de én éreztem, hogy valami nincs rendben.
Michele elővette a lázmérőt, és ahogy láttam újra felébredt benne az "anyai ösztön", mivel Austin nem nagyon hagyja magát ölelgetni, meg nem kell róla már annyira gondoskodni, biztos hiányzik Michele-nek ez a dolog.
Ahogy sejtettük, Marci beteg lett. Apa és a Nő észre sem vették, sőt azt se, hogy nincs otthon. Remek.
-Austin tudnál Marcira vigyázni, amíg én beszélek anyukáddal?
-Reméltem, hogy megkérdezed....Perszeee- és már magához is húzta az öcsémet, aki rögtönk a karjaiba borulva elaludt.

Michele és én lementünk a földszintre, ahogy elmagyaráztam neki ezt az egészet.
-Szerintem Marci nem azért lázas, mert tényleg elkapott valamit, hanem mert apáék levegőnek nézik velem együtt, és ez a felgyülemlett.....- szerettem volna folytatni, de Michele közbevágott.
-Düht nem tudta levezetni és nem volt mellette senki, mint melletted és ezért így jött ki rajta.- fejezte be végül a mondtatomat.
-Ezt honnan tudod?
-Tudod Becca, Austin apukája nagyon korán meghalt, és lett egy második férjem. Nem tartott sokáig, de Austin nagyon nem bírta és ő is mindig lázas lett. Persze egy idő után rájöttem, hogy nem vírus okozza, hanem ez....
Apropó Austin. Amikor visszaértem a szobába, Austin a földön aludt, Kezébe valami plüss pandával, ami szerintem az öcsémé. Marci pedig az ágyon, kiterülve.
Gyorsan lezuhanyoztam, fogtam egy párnát és egy takarót és odafeküdtem Marci mellé. Éjjel 3 körül, éreztem, hogy valaki matat mellettem és 4 perc keresgélés után mellém fekszik. Ha nem szellem, nagy eséllyel Aust. Nem csalódtam. Pár minutum után, hallottam ahogy a fülembe szuszog. Tök cuki volt.

Reggel megint nem úgy keltem ahogy eddig! Először Marci visítását hallottam, ahogy leszalad a lépcsőn.
Szerintem fogócskáztak. De mi a rohadt életnek kell reggel 7-kor fogócskázni? Ez is csak egy "Austinos dolog"
De 10 perc után, mintha rajtam folytatták volna a játékot, csak solo-ban. Amikor kinyitottam a szemem Megláttam Austint ahogy az "életét" eszi, és valamit hadar nekem, közben a macik potyognak ki a szájából egyenesen rám. Csodálatos.
-Na jössz már játszani?- hadarta miközben a tele szájából kiugráltak a macik.
-3 dolog Austin.
-Na ez nem lesz jó.... -ismerte be, aztán egy "na lökjed" mozdulattal tájékoztatott, hogy kíváncsi a dologra.
-1. Mi a rohadt életnek kell fogócskázni 7-kor? 2. Miért vagy rajtam, amikor az öcsémet kéne ölnöd? és végül a 3. Miért beszélsz tele szájjal??????
- Akkor kezdem. 1. Mer' mért ne 2. Állítólag "járunk" 3. Mert megtehetem.
Hát köpni-nyelni nem tudtam a válaszoktól, különösen a 2.-tól.
De egyszer csak beugrott valami!.................................

2013. július 22., hétfő
28. rész
-Úgy döntöttünk hogy......összeházasodunk!!!!!
Abban a pillanatban jó hogy nem volt a kezembe a pohár, mert tuti hozzávágtam volna valakihez.
-Miiii????? -egyszerre akadtunk ki Marcival.
-Igen. 2 hónap múlva lesz...
-Hát hogyha ez az egyik hír, a másikat nem is akarom hallani! -tiltakoztam de semmi... ugyanis apa megint a fejemhez vágta a "viselkedj vagy eltiltalak a haveroktól" dumát.
Később, ( ami az első hír bejelentése után 2 perccel történt) minden összeállt. Apa nem is munka miatt ment el, hanem, hogy ezzel a Krisztával találkozzon. Ohhh.
-Akkor mondom a második hírt. -jelentette kia pu magabiztosan.
-Nyeeeeeeeee!!!!!! -tiltakozott Marci ,de én meglöktem, hogy fogja be a pici száját mielőtt ő is kap valami fenyítést.
-Hát az van, hogy Kriszta TERHES. Szegény marci, az eddigiekből nem sokat értett de ezt felfogta. Bőgve rohant fel a szobájába. Én meg lefagyva bámultam magam elé, nem is tudtam ,hogy sírjak vagy örüljek.
-És ez még nem minden. -szólalt meg a NŐ a kedves lágy hangján.- IKREK! Mind a kettő LÁNY.
Abban a pillanatban én elmosolyodtam és illedelmesen kirohantam az utcára. Ezt a hírt közölték velem délután 3-kor. Természetesen este 7-re sem mentem haza. Apa annyira bepánikolt, hogy Austint hívta fel,
hogy keressen meg. Nem tudta miért és hogyan, de "értem bármit" módon követte az utasításokat.
Szegény Aust, nem ő a hibás, de mégis ő keresgél már 1 órája a sötétben.
Nem is tudom miért de a legnagyobb biztonságot a suli mellett éreztem, így egész ideig ott dekkoltam.
Megtalált. Nem tudom hogy, de megtalált. Persze azonnal faggatni kezdett, hogy miért csináltam ezt.
-Apa újraházasodik, a nőszemély terhes, ikreket vár, lányok ,2 hónap múlva esküvő ,Marci dühroham, én pánik....... -és csak soroltam és soroltam. Szegény Austin nem tudta, hogy ilyenkor mit kellene mondani, így hát szorosan magához húzott.
-ÉS akkor ezért ment el mindig? -világosodott meg a "pasim..... igazából azért ez a jelző, mert Facebook-on hivatalosan is egy párt alkotunk, de a való életben még nem ennyire nyilvános.
-Hát jaaahhh... tuti nem megyek haza!- jelentettem ki és Austra néztem, válasz képpen.
-Akkor aludj nálunk, aztán kitalálunk valamit.- hát igen. Ezért is szeretem ezt a hülye, lökött, erőszakos, bolond és helyes srácot. Ahogy szokás megköszöntem aztán a nyakába ugrottam, annak a jelképeként, hogy nagyon imádom azért, hogy még ilyen szituban is támogat és segít.
Michele persze megértette, hogy ez nagyon nehéz nekem és megígérte, ha bármi van, rájuk mindig számíthatok. Ez nagyon kedves tőlük.
Apa tudta, hogy Austinnál vagyok ,így már nem 200 volt a vérnyomása.
.jpg)
-Jaajjj neee!!!!! -ábrándult ki Austin a nem tudom miből, miután én egész ideig Aust iPhone-ját nyomkodtam, mert az enyém lemerült.
-Naaa mivan??? Elment az internet vagy elfogyott az életed?
-Most jöttem rá, hoogy...............................
Abban a pillanatban jó hogy nem volt a kezembe a pohár, mert tuti hozzávágtam volna valakihez.
-Miiii????? -egyszerre akadtunk ki Marcival.
-Igen. 2 hónap múlva lesz...
-Hát hogyha ez az egyik hír, a másikat nem is akarom hallani! -tiltakoztam de semmi... ugyanis apa megint a fejemhez vágta a "viselkedj vagy eltiltalak a haveroktól" dumát.
Később, ( ami az első hír bejelentése után 2 perccel történt) minden összeállt. Apa nem is munka miatt ment el, hanem, hogy ezzel a Krisztával találkozzon. Ohhh.
-Akkor mondom a második hírt. -jelentette kia pu magabiztosan.
-Nyeeeeeeeee!!!!!! -tiltakozott Marci ,de én meglöktem, hogy fogja be a pici száját mielőtt ő is kap valami fenyítést.
-Hát az van, hogy Kriszta TERHES. Szegény marci, az eddigiekből nem sokat értett de ezt felfogta. Bőgve rohant fel a szobájába. Én meg lefagyva bámultam magam elé, nem is tudtam ,hogy sírjak vagy örüljek.
-És ez még nem minden. -szólalt meg a NŐ a kedves lágy hangján.- IKREK! Mind a kettő LÁNY.
Abban a pillanatban én elmosolyodtam és illedelmesen kirohantam az utcára. Ezt a hírt közölték velem délután 3-kor. Természetesen este 7-re sem mentem haza. Apa annyira bepánikolt, hogy Austint hívta fel,
Szegény Aust, nem ő a hibás, de mégis ő keresgél már 1 órája a sötétben.
Nem is tudom miért de a legnagyobb biztonságot a suli mellett éreztem, így egész ideig ott dekkoltam.
Megtalált. Nem tudom hogy, de megtalált. Persze azonnal faggatni kezdett, hogy miért csináltam ezt.
-Apa újraházasodik, a nőszemély terhes, ikreket vár, lányok ,2 hónap múlva esküvő ,Marci dühroham, én pánik....... -és csak soroltam és soroltam. Szegény Austin nem tudta, hogy ilyenkor mit kellene mondani, így hát szorosan magához húzott.
-ÉS akkor ezért ment el mindig? -világosodott meg a "pasim..... igazából azért ez a jelző, mert Facebook-on hivatalosan is egy párt alkotunk, de a való életben még nem ennyire nyilvános.
-Hát jaaahhh... tuti nem megyek haza!- jelentettem ki és Austra néztem, válasz képpen.-Akkor aludj nálunk, aztán kitalálunk valamit.- hát igen. Ezért is szeretem ezt a hülye, lökött, erőszakos, bolond és helyes srácot. Ahogy szokás megköszöntem aztán a nyakába ugrottam, annak a jelképeként, hogy nagyon imádom azért, hogy még ilyen szituban is támogat és segít.
Michele persze megértette, hogy ez nagyon nehéz nekem és megígérte, ha bármi van, rájuk mindig számíthatok. Ez nagyon kedves tőlük.
Apa tudta, hogy Austinnál vagyok ,így már nem 200 volt a vérnyomása.
.jpg)
-Jaajjj neee!!!!! -ábrándult ki Austin a nem tudom miből, miután én egész ideig Aust iPhone-ját nyomkodtam, mert az enyém lemerült.
-Naaa mivan??? Elment az internet vagy elfogyott az életed?
-Most jöttem rá, hoogy...............................
27. rész
Én kaptam egy karkötőt, amire egy végtelen jel volt rakva. Onnan tudtam, hogy az enyém, mert a hátuljába bele volt karcolva a monogramom, BT.
Austin kapott 3 csomag gumicukrot, de nem akármilyet. Ellie nemrég volt egy kis "nyaraláson" külföldön és onnan hozta ezt Austnak. Mahone annyira örült annak a kis csomagnak, hogy elhatározta, szülinapjáig nem eszik belőle. Justinnal csak mosolyogtunk ezen, hiszen ismerjük a lökött barátunkat és kizárt, hogy addig nem esik kísértésbe. :)
Kate (bár Ellie-t megbántotta ezzel az üggyel) mégis kapott valamit. egy kis fülbevalót amin egy bagoly volt.
Ezt is onnan tudtuk, hogy a monogram a hátulján volt.
És.....És hát Justin is kapott valamit. Egy fényképet amint ketten vannak és mosolyognak. Ez olyan "régi szép idők"-ös kép.
Szomorúan ballagtunk haza, bár mindenki kapott valami klassz cuccot, mégsem tudja egy tárgy betölteni az Ellie után maradt űrt.
Ahogy közeledtem a házunkhoz észrevettem apa kocsiját. Austin oldalról megbökött, jelezve, hogy ő sem érti mi ez. Éreztem, hogy ennek nem lesz jó vége, ezért megkértem a két srácot, hogy vigyék el Kate-nek a fülbevalót, mert tudtam, hogy valamire készül az édesapám.... így nem szívesen mentem volna el.
-De hol is lakik???- értetlenkedett Justin.
-Ohh istenem, rajzoljak térképet? -kiabáltam, de a végét már én is elröhögtem.
-Nem kell Becky, majd én elnavigálom....- szólt Austin is. Na ha engem nem tudott navigálni, akkor szegény Justint hogyan? Mindegy nem is érdekelt. Odaadtam a két srácnak a baglyokat, aztán rohantam is be.
Közben Marci már otthon volt, mert miután meglátta apa kocsiját berohant.
De ami azután jött, az az azz..... arra nincsenek szavaim!
Apa egy NŐVEL volt a konyhában. Miután anyu régen meghalt, soha nem láttam azóta nővel.
Amikor megláttak, apa azt mondta, hozzam le az öcsémet, mert valami fontosat akar mondani.
Gyorsan felrohantam Marciért, aztán együtt lebaktattunk a lépcsőn. Már itt éreztük, hogy nem lesz valami kellemes a beszélgetés.
Miután leértünk, rögtön megmondtam a véleményem bár így utólag nem volt jó ötlet.
-Ki ez a nőszemély?
-Becca! Kérlek! -förmedt rám apa
-Jó... bocs..bocs.
Persze apa rögtön elmondta annak a nőnek, hogy most hagyott itt az LB , anyu meghalt, szerelmi ügy, így az a nő megértette a helyzetet és nem szólt semmit. Később kiderült, hogy a nőt Krisztinek hívják, és igazából kedves meg minden, de valahogy még nem bírom annyira...... Ez van.
-Nos srácok.... igazából 2 fontos dolgot akarok nektek mondani. -kezdte apu félénken, de amikor az a nőszemély végigsimította a karján a kezét ( ott hánytam el magam) kicsit feloldódva folytatta.
-Becca kérlek tedd le azt a poharat, ne is igyál, mert nem szeretném, hogy a hír hallatán megfulladj vagy összetörd azt a szép poharat. -utasított édesapám, mire én csak egy "már inni se lehet" fejet vágtam.
-Marci, te pedig fogd meg a nővéred kezét, nehogy a hír hallatán a földre vágd magad és nehogy leverj egy hisztit.
Remek.
Jó gyerekek létére követtük az utasításokat.
-Hát gyerekek az van hogy.... úgy döntöttünk..........................................

2013. július 21., vasárnap
26. rész
Nem számítottunk Justinra!
-Hát te?? -szaladt ki a számon a mondat ami kicsit meglepetten hangzott.
-Csak..... nem tudom.... hiányzik és kész.
-Ezért kell itt lenned a nap 24 órájában? -kérdezte Aust kicsit flegmán. De honnan tudja, vagy miből gondolja, hogy Justin itt van a nap 24 órájában?
-Bocs tesó, de nincs kedvem a kérdezz felelek játékodra.
-Huuhhh te tényleg kivagy... -állapítottam meg a hallottak után.
-De te miért nem? -kérdezte Justin meglepetten.

-Vannak barátaim. Kate, aki mindig megnevettet, akkor is, ha minden vágyam lenne a busz elé lépni.
Austin, aki bármikor meg tud vigasztalni, még akkor is, ha a saját baromsága miatt kell- és ez után a szúrós nézésemmel pillantottam Austinra, aki csak egy "mondtam már, hogy bocsi" nézéssel válaszolt.- Plusz, ő mindig tudja mit kell mondani.... És bármikor számíthatok rá! -Austin ezen az egészen annyira meghatódott, hogy rögtön átkarolt. Fél perc után folytattam a monológom.
-És te Justin! Rád is mindig lehet számítani. Mindig megvédtél, ha kellett és sose hagytad, hogy hülyeséget csináljak... Persze mindig csinálta, de legalább megpróbáltál lebeszélni róla.
A srácokat nagyon megérintette a mondatom, így felkészültünk egy nagy csapatos ölelésre.
Csak sajnos Justinon kívül nem sokan ismerik azt a szokásomat, hogy mindenki telefonját kicsempészem a zsebükből, így hát az ölelés végére 1 telefonnal, 1 pénztárcával és Justin kocsikulcsával gazdagodtam.
-Neeeeeeeem -kiáltott fel Justin és kivette a kezemből a tárcáját és a kulcsát.
-Na ezt megint nem bírom követni. -szólalt meg Aust mellettünk.
Persze Justin beszámolt az "irritáló szokásomról" és persze Austin azonnal kikapta a telefont a kezemből.
Közben az öcsém elővett a szekrény mögül egy kis pink dobozt és odahozta nekem, mondván " nyiiiiiisddd kiiiiiiiiii"
Mind a négyen izgatottan nyitottuk a kis dobozkát és meglepetten bámultunk bele.
A tárgyak amik benne voltak, személyre szóltak. Lehetett látni.
Én kaptam egy............................................................

A tárgyak amik benne voltak, személyre szóltak. Lehetett látni. Én kaptam egy............................................................
2013. július 17., szerda
25. rész
Szülők!!!! Mivel reggel 7-kor ébredtünk fel, a pánikot én kezdtem.
-Austin nem felejtettünk el valamit?
-Hozni 6 csomag " életet"? Nyugi. Nálam nem 6, hanem 7 van. -szinte annyira természetesen mondta ezt, mintha csak annyit mondott volna, hogy Austin a nevem.
-Mi? Nem. De ki az a hülye aki 7 csomag gumicukrot hoz a semmi közepére? -erre Aust halványan elmosolyodott és feltette a kezét.- Remek. De nem vetted észre, hogy reggel 7 van, mi meg nem otthon vagyunk az ágyacskánkban?
Szegény Austin, annyira lesokkolta ez a dolog, hogy pislogni is elfelejtett.
-Na Becky, nyomás a kormány mögé, hajts úgy, hogy 3 percen belül otthon legyünk!- kaptam az utasítást.
-De te mondtad, hogy nem jó ha én vezetek!!
-Az más tészta!- és ahogy kimondta, már hozzám is dobta a kocsikulcsot.
Nem tudom hogyan, de hazataláltam. Wow. Austin hazarohant, én pedig a szembe lévő házba, vagyis a miénkbe.
Apa nem volt otthon. De akkor hol van?
A hűtőn találtam egy cetlit amire az volt ráírva, hogy "valami közbejött". Tehát újabb 1 hétig nem lesz itt. De legalább nem vette észre, hogy éjszaka teljesen máshol voltam.....
Austin nem járt ekkora szerencsével. Az anyja észrevette, hogy éjjel nincs a helyén. Szegény, magyarázhatta, hogy nem volt semmi és, hogy velem volt, az anyját nem hatotta meg. Ezek után, átbaktatott hozzám, egyenest a szobámba és elmesélte a "letolásást"
-Akkora lebaszást kaptam, hogy még mindig anyu szavai járnak a fejembe. ( elnézést a kifejezésért, de tényleg ezt mondta)
-Höhh, apa nincs itthon, így én megúsztam. - a mondtat hallatán Aust annyira elképedt, hogy kiesett a szájából egy zöld gumimaci. Őszintén szólva, fogalmam sincs mikor vette be, vagy honnan szedte.
-De apukád nem 2 hete ment el valahova ezzel az ürüggyel? -tért magához Austin.
-De, de igen. Kezdem furcsálni ezt az egészet.........
-Apád egy VÁMPÍR!!! Vagy neeeem egy jedi lovag!!!! Vagy szelleeeeeeeem.- Austin egyre elképesztőbb dolgokat sorolt fel, de én félbeszakítottam az "Austin ha nem mondasz értelmeset inkább kussolj" mondattal, ami eddig mindig bevált.
Negyed órányi találgatás után, eszünkbe jutott, hogy Ellie írt valami olyasmit, hogy a szobájába vannak eldugva nekünk való "kincsek"
Több se kellett, átmentünk és Marcit is vinnem kellet, mert a mama nem volt otthon és nekem kell rá vigyázni. A szobába belépve mind a ketten meglepődtünk, ugyanis nem számítottunk...........................

2013. július 14., vasárnap
24. rész
Mozdulni se tudtam. Megfagyott a vér azt ereimben.
Nem tudom hol van Austin. Nem tudom mi történt vele. Nem tudom hol vagyok. Mi lehet ennél rosszabb?
Nagyon bepánikoltam. A sírás kerüldözött. És még mindig az Odaát járt a fejembe. Az a kislány aki az erdő közepén maradt és egy hulla magával ragadta.... jaj! Bár I love Supernatural, mégse szeretnék több évadot megnézni... ezek után!
Ahogy magamban szenvedtem és próbáltam kitalálni, hogy ilyenkor mit is kéne tenni, valaki vagy valami hátulról megragadott és erőteljes mozdulattal bevágott a kocsiba.
Enyhe sokkot kapva néztem fel, de semmit nem láttam, ugyanis az a valami vagy valaki kikapcsolta a kocsiba a "napot" azaz a lámpát, ezáltal semmit nem láttam.
20 másodpercig néztem azt a sötét alakot. Nem hittem, hogy Austin az, mert ő nem vágna be ilyen erősen.
De egy idő után megmozdultam, az alak pedig rögtön megfogta mind a két kezem és a kocsi ülésére fektetve a fülembe súgta:
-Remélem nem hoztam rád a frászt annyira.
EEEEzt nem hiszem el! Tehát ez az izé Austin volt? WOW.
-Te hülye gyerek tudod mennyire megijedtem? -és ahogy a mondatot kimondtam, nem tudtam visszatartani a sírást. Annyira megijedtem, hogy rám jött a sírógörcs. Életembe egyszer ijedtem meg ennyire, akkor is Ellie miatt, mert pont Halloween volt és az Odaát közben ijesztett meg ennyire. Azóta viszont sosem volt ilyen.
Austin kicsit a szivére vette a dolgot, mert ahogy hallotta, tényleg lesokkolt az előbbi kis "játéka" így magához szorított és bocsánatot kért. Sokra mentem vele..... Így is negyed órán keresztül remegett mindenem.
-De akkor mi volt az erdőben? Hallottam! És ezért hagytál itt? -próbáltam érthetően letámadni a szokásos módon, de lehet nem értette, mert még mindig a sokk hatása alatt álltam és épp hogy csak abbahagytam a sírást.
-Igazából nem történt semmi. Megjátszottam az egészet. Egyébként nem ezért hagytalak itt. Azért mert egy kicsit mérges voltam rád, hogy ennyire bepánikoltál azon, hogy fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Nem azért volt ez az egész, hogy megijedjél, hanem egy jó poénnak tartottam.... de már látom, nem ez az évszázad ötlete............ sajnálom! -ez annyira cuki volt tőle. Már nem is remegtem a szó hallatán és sikerült picit lenyugodni.
-Ígérd meg, hogy soha de SOHA többé nem fogsz ilyeneket csinálni!
-Megígérem! -és ezzel még szorosabban ölelt.
Tiszta "év eleji" hangulat lett. Mintha újra játszódna a tornatermes dolog. Csak sokkal ijesztőbb helyen.
Hát igen... megtörtént amire már régóta vártam. (vártunk, ugyanis Ellie rendkívül akarta, hogy végre összejöjjünk)
Újra megcsókolt. És a helynek köszönhetően senki nem zavart meg. Semmi Justin, semmi Kate és semmi Ellie.
Mivel semmit nem aludtunk és hajnali 4 lehetett, szépen elaludtunk. Csak egy dologról feledkeztünk meg.................
Nem tudom hol van Austin. Nem tudom mi történt vele. Nem tudom hol vagyok. Mi lehet ennél rosszabb?
Nagyon bepánikoltam. A sírás kerüldözött. És még mindig az Odaát járt a fejembe. Az a kislány aki az erdő közepén maradt és egy hulla magával ragadta.... jaj! Bár I love Supernatural, mégse szeretnék több évadot megnézni... ezek után!
Ahogy magamban szenvedtem és próbáltam kitalálni, hogy ilyenkor mit is kéne tenni, valaki vagy valami hátulról megragadott és erőteljes mozdulattal bevágott a kocsiba.Enyhe sokkot kapva néztem fel, de semmit nem láttam, ugyanis az a valami vagy valaki kikapcsolta a kocsiba a "napot" azaz a lámpát, ezáltal semmit nem láttam.
20 másodpercig néztem azt a sötét alakot. Nem hittem, hogy Austin az, mert ő nem vágna be ilyen erősen.
De egy idő után megmozdultam, az alak pedig rögtön megfogta mind a két kezem és a kocsi ülésére fektetve a fülembe súgta:
-Remélem nem hoztam rád a frászt annyira.
EEEEzt nem hiszem el! Tehát ez az izé Austin volt? WOW.
-Te hülye gyerek tudod mennyire megijedtem? -és ahogy a mondatot kimondtam, nem tudtam visszatartani a sírást. Annyira megijedtem, hogy rám jött a sírógörcs. Életembe egyszer ijedtem meg ennyire, akkor is Ellie miatt, mert pont Halloween volt és az Odaát közben ijesztett meg ennyire. Azóta viszont sosem volt ilyen.
Austin kicsit a szivére vette a dolgot, mert ahogy hallotta, tényleg lesokkolt az előbbi kis "játéka" így magához szorított és bocsánatot kért. Sokra mentem vele..... Így is negyed órán keresztül remegett mindenem.
-De akkor mi volt az erdőben? Hallottam! És ezért hagytál itt? -próbáltam érthetően letámadni a szokásos módon, de lehet nem értette, mert még mindig a sokk hatása alatt álltam és épp hogy csak abbahagytam a sírást.
-Igazából nem történt semmi. Megjátszottam az egészet. Egyébként nem ezért hagytalak itt. Azért mert egy kicsit mérges voltam rád, hogy ennyire bepánikoltál azon, hogy fogalmam sem volt, hogy hol vagyunk. Nem azért volt ez az egész, hogy megijedjél, hanem egy jó poénnak tartottam.... de már látom, nem ez az évszázad ötlete............ sajnálom! -ez annyira cuki volt tőle. Már nem is remegtem a szó hallatán és sikerült picit lenyugodni.
-Ígérd meg, hogy soha de SOHA többé nem fogsz ilyeneket csinálni!
-Megígérem! -és ezzel még szorosabban ölelt.
Tiszta "év eleji" hangulat lett. Mintha újra játszódna a tornatermes dolog. Csak sokkal ijesztőbb helyen.
Hát igen... megtörtént amire már régóta vártam. (vártunk, ugyanis Ellie rendkívül akarta, hogy végre összejöjjünk)
Újra megcsókolt. És a helynek köszönhetően senki nem zavart meg. Semmi Justin, semmi Kate és semmi Ellie.
Mivel semmit nem aludtunk és hajnali 4 lehetett, szépen elaludtunk. Csak egy dologról feledkeztünk meg.................
2013. július 12., péntek
23. rész
Mire visszaértem, közölte velem, hogy "kirándulni fogunk". Na, mondthatta nekem hajnali 3-kor, én csak nyafogtam ezen.
-De muuuszáááááj? És hova? Miért?..- nem is tudtam folytatni az előadásomat, mert rögtön közbevágott.
-Igen muszáj, majd meglátod, és azért is, mert unatkozunk.
-Gyalog vagy kocsival megyünk?
-Kocsival.
-De csak akkor tartok veled, ha én vezetek! -kötöttem meg a kompromisszumot.
-Becky, nem szívesen adom oda a kulcsot, de
tudom ,hogy addig nyafognál, amíg meg nem engedném. Tehát, ha bármi baja lesz vagy nem tudom, te halott vagy, oké? -pff mintha megijednék Austintól.... hahaNO. ;)
-Vááággooom -ezzel ki is vettem a kezében tartott kocsikulcsot és már be is ültünk a piros autóba.
Persze már egy ideje meg van a jogsim, de sok ember szerint (Főleg Justin) nem éppen szerencsés ha én vezetek, szerintük túl "tüzes" vagyok. Állítólag azt jelenti, hogy elég vadul és gyorsan hajtok. Őszintén szólva én nem vettem észre ezt, de ők tudják.
Ahogy láttam, Aust se érzi magát annyira biztonságban.. Bár alig-alig haladt el mellettünk kocsi, mégis versenynek fogtam fel, így Forma1 módra hajtottam végig az úton.
-Becky, nem szívesen szólok bele, de nem kéne mondjuk LASSABBAAAN MENNI????
-Minek üvöltesz?? Nyugi, semmi problem. -próbáltam lenyugtatni, mert nagyon irritál, ha Austin
pánikrohamot kap. Mint a suliba a kamerás ügynél. De sajnos a java csak ezután jött. Elképzelhető, hogy egy kanyart túl gyorsan vettem be, persze tökéletesen és hibátlanul ,de Aust ettől annyira beparázott ,hogy a feszültséget vágni lehetett volna.
-Na Becky , moost tényleg meg fogunk halniiii ááálllljjj meeeeeeg!!!
Természetesen rohadtul nem érdekelt amit ordibált, erre csak hozzávágtam egy csomag gumicukrot és hallgattam ahogy tele szájjal navigál.
A hely ahova érkeztünk nem volt ismerős. Sőt, abban sem voltam biztos, hogy a városban vagyunk! Valami erdőhöz közeli hely volt.
-Austin, minden szép és jó ,de hol is vagyunk? -akadtam ki.
-Hááát... Mérges leszel, ha azt mondom nem tudom?
-Annyira, hogy elütnélek a kocsiddal.
-Ohh remek, akkor persze tudom, hogy hol vagyunk.- Austin annyira nem tud hazudni mint én matekozni. Tehát sehogy!
-Nem mondod komolyan, hogy nem tudod hol vagyunk??- förmedtem rá.
-A te hibád! -jelentette ki egyszerűen. Miért lenne az enyém? Csak mert nincs itt Justin vagy Kate akikre általában fogjuk az ilyen dolgokat, nem kellett volna letámadni.
-Tehát az én hibám. A saját baromságaid nem kéne másra kenni.
-Nem állok le veled vitázni.
-Pont ezt csinálod, te igen okos!
Erre Aust fogta magát és elment. Hogy hova, azt nem tudom, mert annyira sötét volt, hogy azt se láttam, hogy min vagy hol állok. Kiabáltam utána, hogy nem fogom megkeresni, meg itt a kocsi, de szinte elengedte a füle mellett. Tipikus. Egyre jobban féltem, mert belegondoltam az egészbe és nem kellett volna 1 héttel ezelőtt megnéznem az Odaát 4. évadát Justinnal, ( nagyon nagy Odaát fanok vagyunk! we love Supernatural<3) aki saját bevallása szerint nem igazán szereti az ilyen horrort, de azért megnéztük az egész évadot. Logikus.
Azért is paráztam mert eszembe jutott az Odaát, félek a sötétbe, Aust itt hagyott és fogalmam sincs hogy mit csináljak....
De egyszer csak Austin hangját hallottam ahogy segítségért kiabál, de a mondat felénél valami elragadja. Na ebben a pillanatban, mintha gyökeret vert volna a lábam, mozdulni sem tudtam.
-De muuuszáááááj? És hova? Miért?..- nem is tudtam folytatni az előadásomat, mert rögtön közbevágott.
-Igen muszáj, majd meglátod, és azért is, mert unatkozunk.
-Gyalog vagy kocsival megyünk?
-Kocsival.
-De csak akkor tartok veled, ha én vezetek! -kötöttem meg a kompromisszumot.
-Becky, nem szívesen adom oda a kulcsot, de
tudom ,hogy addig nyafognál, amíg meg nem engedném. Tehát, ha bármi baja lesz vagy nem tudom, te halott vagy, oké? -pff mintha megijednék Austintól.... hahaNO. ;)
-Vááággooom -ezzel ki is vettem a kezében tartott kocsikulcsot és már be is ültünk a piros autóba.
Persze már egy ideje meg van a jogsim, de sok ember szerint (Főleg Justin) nem éppen szerencsés ha én vezetek, szerintük túl "tüzes" vagyok. Állítólag azt jelenti, hogy elég vadul és gyorsan hajtok. Őszintén szólva én nem vettem észre ezt, de ők tudják.
Ahogy láttam, Aust se érzi magát annyira biztonságban.. Bár alig-alig haladt el mellettünk kocsi, mégis versenynek fogtam fel, így Forma1 módra hajtottam végig az úton.
-Becky, nem szívesen szólok bele, de nem kéne mondjuk LASSABBAAAN MENNI????
-Minek üvöltesz?? Nyugi, semmi problem. -próbáltam lenyugtatni, mert nagyon irritál, ha Austin
pánikrohamot kap. Mint a suliba a kamerás ügynél. De sajnos a java csak ezután jött. Elképzelhető, hogy egy kanyart túl gyorsan vettem be, persze tökéletesen és hibátlanul ,de Aust ettől annyira beparázott ,hogy a feszültséget vágni lehetett volna.
-Na Becky , moost tényleg meg fogunk halniiii ááálllljjj meeeeeeg!!!
Természetesen rohadtul nem érdekelt amit ordibált, erre csak hozzávágtam egy csomag gumicukrot és hallgattam ahogy tele szájjal navigál.
A hely ahova érkeztünk nem volt ismerős. Sőt, abban sem voltam biztos, hogy a városban vagyunk! Valami erdőhöz közeli hely volt.
-Austin, minden szép és jó ,de hol is vagyunk? -akadtam ki.
-Hááát... Mérges leszel, ha azt mondom nem tudom?
-Annyira, hogy elütnélek a kocsiddal.
-Ohh remek, akkor persze tudom, hogy hol vagyunk.- Austin annyira nem tud hazudni mint én matekozni. Tehát sehogy!
-Nem mondod komolyan, hogy nem tudod hol vagyunk??- förmedtem rá.
-A te hibád! -jelentette ki egyszerűen. Miért lenne az enyém? Csak mert nincs itt Justin vagy Kate akikre általában fogjuk az ilyen dolgokat, nem kellett volna letámadni.
-Tehát az én hibám. A saját baromságaid nem kéne másra kenni.
-Nem állok le veled vitázni.
-Pont ezt csinálod, te igen okos!
Erre Aust fogta magát és elment. Hogy hova, azt nem tudom, mert annyira sötét volt, hogy azt se láttam, hogy min vagy hol állok. Kiabáltam utána, hogy nem fogom megkeresni, meg itt a kocsi, de szinte elengedte a füle mellett. Tipikus. Egyre jobban féltem, mert belegondoltam az egészbe és nem kellett volna 1 héttel ezelőtt megnéznem az Odaát 4. évadát Justinnal, ( nagyon nagy Odaát fanok vagyunk! we love Supernatural<3) aki saját bevallása szerint nem igazán szereti az ilyen horrort, de azért megnéztük az egész évadot. Logikus.
Azért is paráztam mert eszembe jutott az Odaát, félek a sötétbe, Aust itt hagyott és fogalmam sincs hogy mit csináljak....De egyszer csak Austin hangját hallottam ahogy segítségért kiabál, de a mondat felénél valami elragadja. Na ebben a pillanatban, mintha gyökeret vert volna a lábam, mozdulni sem tudtam.
2013. július 11., csütörtök
22. rész
Végül valaki hátulról megölelt és megszorította a kezem, bíztatás gyanánt. Austin volt. Ahogy megfordultam és mélyen a szemébe néztem. Mintha csak olvastam volna a tekintetében, tudtam, hogy Ellie nemrég megírta neki az egészet. Szegény Aust, láttam rajta, hogy nagyon kivan és én rádobtam egy lapáttal, azzal ,hogy lát sírni. Szorosan magához húzott és a fülembe súgta :
-Nincs semmi baj. -2 percig némán, szomorúan, összetörten és fáradtan öleltük egymást. Valahogy összeszedtem magam annyira, hogy kérdezhessek tőle.
-Te is tudod?
-Igen, az előbb írta meg...... És kérte, hogy pont ebbe a pillanatba ne hagyjalak magadra.
Szegény Aust nem értette, miért kezdem el a sírást újból, de az ok nagyon egyszerű. Ellie elment és tudta a reakcióm az egészre, tudta, hogy ebben a pillanatban kell mellém valaki. Valaki, aki nem csak annyit mond, hogy " Ez van." hanem meg is tud vigasztalni. Mivel Ellie nem volt itt, Austin is ugyanilyen jó volt.
Austin megfogta a kezem és a ház elé vezetett.
-Most tudod mit kell nekik mondani? -kérdezte, miközben lehetett hallani, hogy a hangja elcsuklott.
-Persze, akkor adjuk be nekik a sztorit.
Nagy nehezen összeszedtük magunkat és megvártuk amíg visszaérnek.
Amikor közeledtek felénk, érezték, hogy ez nem lesz valami vidám dolog. Nekem kellet kezdeni a mesélést és Aust-nak kellet folytatni.
-Szóval srácok...- kezdtem kicsit habozva.- Az van, hogy......hoogy...
-Ellie-nek el kellet menni pár hónapra, de semmi köze nincs a csóknak ehhez. Nem tudjuk hova, de majd
valamikor jön. -vette át a szót Austin, amikor látta, hogy semmi esély arra, hogy befejezzem a mondatot.
Justint valahogy nem hatotta meg a dolog. Ott hagyott minket. Hazafelé vette az irányt.
-Most akkor ránk mérges?- nézett utána Kate.
Hát nem mondtunk erre semmit, ugyanis mi sem tudtuk rá a választ.
Ezek után, ahogy este lett, nem bírtam aludni. Aust se. láttam, még hajnali 3-kor nagyban világított a szobájában a villany. Írtam neki egy SMS-t, hogy én sem tudok aludni. Válasz képpen egy gyere át SMS-t kaptam.
Felvettem a pulcsim és átbaktattam a szembe lévő házba. Aust az ajtó előtt várt. De nem úgy tűnt mint aki azt kéri , hogy fáradjak beljebb.
-Austin te mire készülsz?
-Menj haza, öltözz át és 10 perc múlva találkozunk.
nem jöttem rá mire készül. Miután visszaértem, közölte velem, hogy...................................................................

2013. július 10., szerda
21. rész
Amit akkor éreztem, nem lehet szavakba önteni.... Ugyanis ELKÖLTÖZTEK!
,
,Kedves Becca, nagyon sajnálom, hogy cserben hagytalak és az utóbbi napokban levegőnek néztelek és, hogy csak egy személy volt nekem fontos... És nem te! Gondolom, már tudod, mi történ.... Hihetetlen...
Nem hittem volna ezt Justinról. Szerintem egy ideig nem fogok visszajönni, ugyanis apu új állást kapott és amúgy is el kellett volna mennem, de így már még biztosabb. Austinnak meg mond meg, hogy bár nem rég ismertük meg, nagyon jó barát és majd néha-néha "titokban" eljövök titeket meglátogatni. De csak kettőtöket. Tudom, amikor ezt olvasod, legszívesebben rohannál a többiekhez sírva és valahogy a sokkot legyőzve kinyögnéd nekik mi van. De nagyon kérlek ne! Még Austnak se! Csak annyit mondj, hogy elmentem és nem jövök vissza. Én Austinnak elmondom, ahogy terveztem és tudom, hogy akármennyire legjobb barátja Justinnak, értünk, vagyis legalább a te kedvedért nem mondaná el neki.
Ez nem azt jelenti, hogy el vagytok felejtve! Majd minden nap beszélünk, beszámolsz az "Austinnal való kapcsolatról" és minden jó lesz.... Hidd el. Néha ha van kedved feljöhetsz ide, a szobámba. Hagytam itt neked pár dolgot. Természetesen elrejtve ;) 2 okból. 1 anyuék megtalálták volna és vinnem kellet volna magammal.
2 legyen egy kis izgalom a szürke hétköznapokban. ;) Tudom, hogy imádod a rejtélyeket és Austinnal is keresheted a dolgokat, ugyanis neki is szántam valamit. :) Majd egyszer betoppanok hozzád, de addig még kell egy kis idő........."
Éreztem, a levélnek még nincs vége. Lehet, hogy félbeszakították, vagy nem volt már rá idő. De egy biztos, valahol megvan a folytatás.
Nem lehet leírni azt az érzést amit ott éreztem, abban a pillanatban. Itt hagyott. Most kinek fogok beszámolni a napi Austinról? Kivel fogok kosarazni? Kik között fogok héjfélkor igazságot tenni?
Ahogyan ezeket végiggondoltam, nem bírtam visszafojtani a sírást. Próbáltam, de nem ment.
Ennyit az "érzelem elrejtő Beccáról"
Lefelé a lépcsőn még egyszer visszanéztem a szoba ajtajára, várva, hogy Ellie ugrál ki rajta, a maga bolond módján. De sajnos nem így lett :( Az üres lakáson végig sétálva visszagondoltam azokra a hülyeségekre amiket pont ezen a helyen csináltunk. A viccekre, amiken csak azért nevettünk, mert annyira rosszak voltak. A rajzokra, amiket éjjel csináltunk, mert unatkoztunk, a könyvekre amiket hajnali 3-ig olvastunk. És még annyi minden amit ebben a házban műveltünk.
Az ajtón kilépve visszanéztem és szerintem képzelődtem a fáradságtól mivel hajnali 5-kor már Austinnal
voltam. De lehet, hogy megőrültem, ugyanis Ellie-t és magamat láttam, ahogy ott vihogunk a folyosón és ott azok a képzeletbeli emberek akik minket ábrázoltak, annyira boldogok voltak, szabadok, és vadak. A lapot szorongatva próbáltam megkímélni magam az újabb sírógörcstől, de minden erőfeszítésem hiába.
Még ott álltam 5 percig és néztem azokat a képzeletbeli lényeket. Szinte annyira összetörtem, hogy mozdulni sem tudtam. Fel sem dolgoztam ezt az egészet.
Végül valaki hátulról megölelt és megszorította a kezem, bíztatás gyanánt............................................

2013. július 9., kedd
20. rész
-Háááát..... Nem tudom, te vagy az LB-je!!- förmedt rám. Mintha pont neki kéne mérgesnek lennie. Lehet, hogy én vagyok az LB-je de én honnan tudjam, hogy hol van? Nem én vagyok vele a nap 24 órájában!
-Mennyi minden történt amíg nem voltam itt.... Tiszta szappanopera. -röhögött Aust.
-Vagy inkább ilyen mexikói sorozat. -élénkült meg Kate is de jobban tette volna, ha most az egyszer befogja a cukin vihogó nagy száját.
-IGEEEEEEEEENN -ordította Aust, teljesen megfeledkezve a lényegről. Ami pont nem a sorozat volt.
-Oké emberek, ezt most fejeztük be és inkább keressük meg Ellie-t.- vettem át a szót, persze erre mindenki elhalkult- Justin, Kate és Austin ti menjetek a sulihoz meg a játszóhoz én addig......- folytattam volna, de Aust félbeszakított.
-De miéért nekem kell menni a gerlepárral? Miért nem mehetek veled? -a gerlepár szó hallatán Kate egy "fúúúúúúúúúúúújjjjj" hangot adott ki, ezzel adta tudtunkra, hogy ő egyáltalán nincs oda Justinért és azt hiszem az érzés kölcsönös.
-Austin, egyszer had legyen az amit én szeretnék..... Nyomd el magad egy pillanatra! És kibírod azt a 10 percet, nem?
Aust némán bólogatott de titokban remélte, hogy csak vicceltem. Persze.
A kis monológom után mindenki felpattant és kiment a lakásból. A kapu előtt még egyszer egyeztettünk, hogy mindenki értse, hova megy. Még mielőtt Aust hozzáverődött volna a csapathoz, a kezébe nyomtam egy csomag "életet" azaz gumicukrot, mivel tudtam ,hogy Kate és Justin veszekedni fognak azon, hogy ki-kit csókolt meg és kinek a hibája ez az egész. Austin a leghálásabb tekintetével nézett rám, én pedig odalöktem a többiekhez, még mielőtt feltűnő lett volna a dolog.
Megvártam még elmennek, aztán átmentem a szomszédba.
Csenegettem, kopogtam, Ellie-t is hívtam, kiabáltam, és vártam. De semmi.
Szerencsére tudtam, hogy egy cserép alatt van a pótkulcs, így be tudtam jutni.

De a lakás üres! Se egy bútor, se egy tárgy. Semmi. Üres az egész!
Felmentem Ellie szobájába, de az is üres.
Azonban az ajtóra volt ragasztva valami papír.
Cuki rózsaszín, kis szivecskékkel megszórt egy cetli volt. az elejére ez volt írva: "Beccának"
Tehát Ellie számított rá, hogy egyszer "bekommandózom" a lakásba.
Levettem a cetlit és elolvastam. Amit akkor éreztem, azt nem lehet szavakba önteni...............................................
-Mennyi minden történt amíg nem voltam itt.... Tiszta szappanopera. -röhögött Aust.
-Vagy inkább ilyen mexikói sorozat. -élénkült meg Kate is de jobban tette volna, ha most az egyszer befogja a cukin vihogó nagy száját.-IGEEEEEEEEENN -ordította Aust, teljesen megfeledkezve a lényegről. Ami pont nem a sorozat volt.
-Oké emberek, ezt most fejeztük be és inkább keressük meg Ellie-t.- vettem át a szót, persze erre mindenki elhalkult- Justin, Kate és Austin ti menjetek a sulihoz meg a játszóhoz én addig......- folytattam volna, de Aust félbeszakított.
-De miéért nekem kell menni a gerlepárral? Miért nem mehetek veled? -a gerlepár szó hallatán Kate egy "fúúúúúúúúúúúújjjjj" hangot adott ki, ezzel adta tudtunkra, hogy ő egyáltalán nincs oda Justinért és azt hiszem az érzés kölcsönös.
-Austin, egyszer had legyen az amit én szeretnék..... Nyomd el magad egy pillanatra! És kibírod azt a 10 percet, nem?
Aust némán bólogatott de titokban remélte, hogy csak vicceltem. Persze.
A kis monológom után mindenki felpattant és kiment a lakásból. A kapu előtt még egyszer egyeztettünk, hogy mindenki értse, hova megy. Még mielőtt Aust hozzáverődött volna a csapathoz, a kezébe nyomtam egy csomag "életet" azaz gumicukrot, mivel tudtam ,hogy Kate és Justin veszekedni fognak azon, hogy ki-kit csókolt meg és kinek a hibája ez az egész. Austin a leghálásabb tekintetével nézett rám, én pedig odalöktem a többiekhez, még mielőtt feltűnő lett volna a dolog.
Megvártam még elmennek, aztán átmentem a szomszédba.
Csenegettem, kopogtam, Ellie-t is hívtam, kiabáltam, és vártam. De semmi.
Szerencsére tudtam, hogy egy cserép alatt van a pótkulcs, így be tudtam jutni.

De a lakás üres! Se egy bútor, se egy tárgy. Semmi. Üres az egész!
Felmentem Ellie szobájába, de az is üres.
Azonban az ajtóra volt ragasztva valami papír.
Cuki rózsaszín, kis szivecskékkel megszórt egy cetli volt. az elejére ez volt írva: "Beccának"
Tehát Ellie számított rá, hogy egyszer "bekommandózom" a lakásba.
Levettem a cetlit és elolvastam. Amit akkor éreztem, azt nem lehet szavakba önteni...............................................
2013. július 7., vasárnap
19. rész
De abban a pillanatban az ajtóm becsapódott és tiszta horrorfilmes lett az egész, ugyanis elgondolásom sincs, hogy hogyan ,de Aust követett egészen hazáig és, hogy megijesszen becsapta az ajtómat. Nem vagyok az a félős típus, ezért ez nem jött össze.
-Legalább tegyél úgy mintha megijedtél volna...lécciiiiiiiiiiiii- könyörgött Austin és az i-t annyira megnyomta, hogy 1 percig még levegőt sem vett. Remek.
-Akkor játszam el, hogy ettől az egésztől szívrohamot kapok?
-Elképzelhető.-vágta rá Austin az elégedett nézésével.
Abban a pillanatban a földre rogytam és mint a fába szorult féreg visítani kezdtem.
-Jézuuuus isteeeen annyira megiijeeedteeeeeem, mindjárt megáll a szíííveeeem iiiis. Persze az idióták miatt -néztem Austra, aki szinte szétröhögte magát az alakításomon- És ebben a pillanatban annyira megijedteeeeeem, hoooogy meghaaaloooooook.- zártam le a színjátékom.
-Na milyen volt?- fordultam Aust felé csillogó szemekkel.
Erre kaptam egy "nyeeeeehhhhhhh" hangot és egy "láttam már jobbat is" nézést. Pff köszönöm szépen.
De ezek után kicsit beszélgettünk. Legfőbbként arról, hogy mi volt itt amíg nem volt itt. Mondtam, hogy Justin Ellie párosnak hamarosan vége és hogy Kate-tel egyre jobban keressük egymás társaságát.
Ahogy láttam élvezettel halgatta a kis mesém és sokkal jobban tetszett neki ez az alakítás mint az előbbi...
Természetesen nem csak én tudtam meg, hogy újra köztünk van a lökött haverunk, Justin és Kate is tudták.... ez evidens. Csak ők 18 perccel ezelőtt, én meg már hajnali 5-től tudtam. ;)
Azonnal jött a szokásos banda hozzánk, csak egy valaki nem. Ellie.
-Hey Justin, hol a csajod? -kérdezte Aust miután megérkeztek és láttuk, hogy Ellie nincs itt.
-Öööööhhhmmm..... ezt muszáj?
-Igen!! -vágtuk rá mind a ketten.
Kate csendben ücsörgött az ágyam szélén. Éreztem, hogy itt nagyon nagy baj van.
-Hááát, lehetséges, előfordulhat, hoogy....- kezdte a hosszas monológját Justin.
-A lényeget lécci.- ismét egyszerre mondtuk.
-Megcsókoltam Kate-et, Becca ne üss meg!!!!!!- ezt annyira hadarta, hogy alig értettem belőle valamit, de összeállt. Szerencse, hogy abban a pillanatban amikor Justin kimondta a " Becca ne üss meg" részt,
Austin gyorsan kapcsolt és lefogta a kezem, még mielőtt felpofozhattam volna...
-Tesséééééék????? -néztem Kate-re megvető pillantással.- Kate??
-Véletlen vooolt.
-És most hol van Ellie?-kérdeztem Justint, de láttam, hogy most legszivesebben elsűllyedne szégyenében.
-Háááát..................................

2013. július 6., szombat
18.rész
De egyszer hajnali 5-kor felébredtem, ugyanis nem tudtam aludni. Kínomban már körbe-körbe járkáltam a szobámban... persze ez nem segített, de legalább lefoglaltam magam. 10 perc után ráuntam. Ezután az ablakból nézelődtem, hátha van olyan vadbarom aki hajnali 5-kor sétálgat az utcán. De akkor a szembe lévő házból világosság tört ki. Aust szobájából, sőt még a kocsijukat is láttam a ház előtt!!!
Több se kellett, felöltöztem és rohantam is át. Szerencsémre az ajtó pont nyitva volt. Michele pakolt ki a bőröndből épp.
-Ohh szia Becca.-köszönt kedvesen, közben a ruháit hajtogatta.
-Hello! Ilyen hamar eltelt az 1 hónap?
-Nektek lehet, de Austinnak egy örökkévalóságnak tűnt... Apropó Austin. A szobájában van, lehet, hogy alszik. felmehetsz, ha van kedved
Még be sem fejezte a mondatod, amikor közbevágtam, hogy perszeee, ez kérdés volt? válaszaimmal.
A lépcsőn felfelé azonban habozni kezdtem, hogy mi lesz, ha nem lát szívesen, vagy pont rosszkor toppanok be... Nem dehoogy. Túl keveset aludtam.. ezért vagyok ilylen.... ( remélem)
Ahogy beléptem az ajtón, Aust cukin szuszogott az ágya mellett a földön. Szerintem pakolás közbe dőlt ki.
Mivel ő mindig felébreszt nem is akár hogyan, gondoltam, ha itt van az alkalom, ki kell használni.
Enyhén szólva a szívrohamot hoztam rá :D
pedig tényleg nem volt nagy dolog az ővéihez képest.
Igazából csak annyiból állt, hogy szépen "lassan" ráugrottam és "halkan" ordítottam a fülébe, hogy nekem is elfogyott a gumicukrom!!!
Szegény annyira le volt sokkolva, hogy csak 1 perc után fogta fel mi is történt.
-Becky... te??? De mégis....- kezde zavartan a beszélgetést
-Ohh hogy, hogy kerülök ide? Képzeld, Pókember módjára bemásztam a földszint ablakán, aztán fel Temple Run-oztam a lépcsőn, és Batman módjára berontottam és most itt vagyok.
Austin tényleg elhitte, mivel annyira ez komoooooly?? nézéssel nézett rám és teljesen le volt döbbenve attól a szövegtől amit lenyomtam neki.
-Nehogy elhidd!- törtem meg a csendet.
-Neeem perszeeeeee. -próbált Austin is keménykedni- De miért kellet így felkelteni?
-Ez nem ismerős valahonnan?- vágtam rá.
-Nem. -na persze akkor biztos nem volt magánál amikor ezt velem csinálta.
-Te is ezt szoktad csinálni!!! És ezt most megérdemelted! -jelentettem ki büszkén.
-És muszáj volt?
-Ez evidens.! -kacsintottam rá, aztán felsegítettem a földről és már egymás karjába is omoltunk.
Elmesélte, hogy mi volt a híres Miami-ban. Nem voltam elragadtatva és ahogy láttam annyira ő sem.
Mivel szombat volt, tökéletesen ráértünk, de előbb haza kellett mennem, mivel hajnali 5-kor kirohanni a házból nem a legjobb ötletem az életben, de megérte. Így szépen visszasétáltam, és csodálatos módon apa és Marci is fent volt. Csodálatos! Apa ebből csak azt vágta le, hogy reggel 6-kor jövök haza. De persze nem
csináltam semmit, senkivel, sehol, semmikor! Ezt nem vette be.. Pedig elmeséltem az egész történetet, hogy itt van Aust, meg most jöttek haza és, hogy csak köszöntem nekik. Mivel látta a kocsijukat és Michele pakolását az udvaron, nem voltam bajban....Annyira ;)
Marci a hír hallatán annyira megörült, hogy eldobta a fél szendvicsét és felrohant a szobájába. Na ezt sem értettem.. Megszoktam.
Én is felmentem a szobámba..... igazából fogalmam sincs miért, mert semmit nem akartam ott csinálni, hanem vissza akartam menni Austhoz.
De abban a pillanatban az ajtóm becsapódott és tiszta horrorfilmes lett az egész, ugyanis..................................
Több se kellett, felöltöztem és rohantam is át. Szerencsémre az ajtó pont nyitva volt. Michele pakolt ki a bőröndből épp.
-Ohh szia Becca.-köszönt kedvesen, közben a ruháit hajtogatta.
-Hello! Ilyen hamar eltelt az 1 hónap?
-Nektek lehet, de Austinnak egy örökkévalóságnak tűnt... Apropó Austin. A szobájában van, lehet, hogy alszik. felmehetsz, ha van kedved
Még be sem fejezte a mondatod, amikor közbevágtam, hogy perszeee, ez kérdés volt? válaszaimmal.
A lépcsőn felfelé azonban habozni kezdtem, hogy mi lesz, ha nem lát szívesen, vagy pont rosszkor toppanok be... Nem dehoogy. Túl keveset aludtam.. ezért vagyok ilylen.... ( remélem)
Mivel ő mindig felébreszt nem is akár hogyan, gondoltam, ha itt van az alkalom, ki kell használni.
Enyhén szólva a szívrohamot hoztam rá :D
pedig tényleg nem volt nagy dolog az ővéihez képest.
Igazából csak annyiból állt, hogy szépen "lassan" ráugrottam és "halkan" ordítottam a fülébe, hogy nekem is elfogyott a gumicukrom!!!
Szegény annyira le volt sokkolva, hogy csak 1 perc után fogta fel mi is történt.
-Becky... te??? De mégis....- kezde zavartan a beszélgetést
-Ohh hogy, hogy kerülök ide? Képzeld, Pókember módjára bemásztam a földszint ablakán, aztán fel Temple Run-oztam a lépcsőn, és Batman módjára berontottam és most itt vagyok.
Austin tényleg elhitte, mivel annyira ez komoooooly?? nézéssel nézett rám és teljesen le volt döbbenve attól a szövegtől amit lenyomtam neki.
-Nehogy elhidd!- törtem meg a csendet.
-Neeem perszeeeeee. -próbált Austin is keménykedni- De miért kellet így felkelteni?
-Ez nem ismerős valahonnan?- vágtam rá.
-Nem. -na persze akkor biztos nem volt magánál amikor ezt velem csinálta.
-Te is ezt szoktad csinálni!!! És ezt most megérdemelted! -jelentettem ki büszkén.
-És muszáj volt?
-Ez evidens.! -kacsintottam rá, aztán felsegítettem a földről és már egymás karjába is omoltunk.
Elmesélte, hogy mi volt a híres Miami-ban. Nem voltam elragadtatva és ahogy láttam annyira ő sem.
Mivel szombat volt, tökéletesen ráértünk, de előbb haza kellett mennem, mivel hajnali 5-kor kirohanni a házból nem a legjobb ötletem az életben, de megérte. Így szépen visszasétáltam, és csodálatos módon apa és Marci is fent volt. Csodálatos! Apa ebből csak azt vágta le, hogy reggel 6-kor jövök haza. De persze nemcsináltam semmit, senkivel, sehol, semmikor! Ezt nem vette be.. Pedig elmeséltem az egész történetet, hogy itt van Aust, meg most jöttek haza és, hogy csak köszöntem nekik. Mivel látta a kocsijukat és Michele pakolását az udvaron, nem voltam bajban....Annyira ;)
Marci a hír hallatán annyira megörült, hogy eldobta a fél szendvicsét és felrohant a szobájába. Na ezt sem értettem.. Megszoktam.
Én is felmentem a szobámba..... igazából fogalmam sincs miért, mert semmit nem akartam ott csinálni, hanem vissza akartam menni Austhoz.
De abban a pillanatban az ajtóm becsapódott és tiszta horrorfilmes lett az egész, ugyanis..................................
2013. július 5., péntek
17. rész
De nagyon hangos volt, ugyanis az orrom előtt vitatkoztak. Nem lepődtem meg. Ellie és Justin.
-Megint mi vaaan??- nyavajogtam a szokott módon.
-Ellie azt mondta, hogy a suliban én vagyok a 2. leghelyesebb srác!.- mérgelődött Bieber.
-Igen!!! nem körülötted forog a világ!- folytatta Ellie.
-De ki az első? -nyögtem ki végre.
Erre mind a ketten az ablakom felé néztek ami pont a szembe lévő házra néz. Mivel hajnali 1 lehetett ezért nem nagyon kapcsoltam... De egyszer csak leesett. Annyira megdöbbentem, hogy kipattantam az ágyból és rögtön magyarázatot várva Justin mellé álltam és Ellie-re néztem.
-Jó, jó lehet, hogy ez egy elhamarkodott válasz volt....- nézett ránk bocsánatkérően Ellie- Akkor te vagy az első... Jó????
Crackford mindenkit elvarázsol, de engem nem. Bár letessékeltem őket azzal a mondatattal, hogy semmi baj... kotródni kéne, de még a kapu előtt ölelkezve motyogtak nekem valamit, de ez érdekelt a legkevésbé.......
Másnap reggel valaki várt a kapunál! De nem Aust.. :( Hanem a mindig boldog és lökött Kate.
A suli felé menet kitárgyaltuk a tegnap esti dolgot. Kate is egyetértett azzal a ténnyel, hogy Justinék tényleg sokat veszekednek mostanság... Ennek nem lesz jó vége..
Az órák unalmasan teltek. Bár nem járt Austin a fejembe, de éreztem, hogy este felé újra szomorkodni fogok....
Ugyan Aust minden nap írt, hogy mi van velünk, azért éreztem rajta, hogy nem nagyon szeret ott lenni sőt, inkább velünk töltené a nap 24 óráját..
Teltek a napok, hetek és Ellie-vel, Kate-tel és Justinnal egész jól megvoltam. De mindenki érezte Aust hiányát. Már kicsit jobban voltam lelkileg. Már nem annyira hiányzott mint az elején. Kezdtem megszokni.
De egyszer hajnali 5-kor.......................................................
2013. július 4., csütörtök
16. rész
Egész éjjel fent voltam, de nem vettem észre, hogy valaki járt a szobámba!
Szerencsére nem kell aggódni, mert Austin volt. Hogy honnan tudom? Az éjjeliszekrényemen volt egy levél. Ez állt benne:
Ez annyira cukiiii volt! Legalább 3-szor elolvastam még, de nem tudtam betelni vele. De a java ezután jött.
Ahogy elkezdtem beágyazni, a párnám alol kihullott egy kép. Ugyanaz a kép amit Aust vitt magával. Nem csak az éjjeliszekrényemig ment hanem még rajtam átkúszva, berakta a párnám alá.. De én miért nem keltem fel??? Szerettem volna elbúcsúzni tőle. A sors így hozta. :(
A kapuban senki nem várt. Az órákon senki nem írogatot nekem, és senki nem üvöltötte a fülembe a
szokásos baromságokat. Bár Justinék próbáltak felvidítani,de semmi. Végül Ellie és Kate öntött belém lelket.
-Figyu....-kezdte Kate- Nem lehetsz ilyen 1 hónapig! Értjük, hogy elment, de visszajön!
-Éééés - vágott közbe Ellie- Mi is nagyon bírjuk, de nem törtünk annyira össze mint te. Ezt nem sértésnek kell vnni hanem...... Bóknak!- persze, Ellie-től ez tényleg az. Mire is számitsak? :D
-Talán igazatok van.... Tudjátok mit? Élem tovább az életem. Majd ha haza esik, akkor persze a nyakába ugrok, de addig minden marad a régi! -biztattam magam.
A csajok egy " ez a beszéd" nézéssel néztek rám, aztán menni kellet a pom-pom edzésre.
Hazafelé kivételesen Ellie-vel mentem ugyanis összevesztek Justinnal. A héten ez az 5. alkalom. PFF az agyamra mennek.... mindig nekem kell köztük igazságot tenni.
Otthon mindennel végeztem és apa is hazaért. Miután beszámoltam az elmúlt 1-2 napról amíg nem volt itthon, Marci baktatott le a lépcsőn szomorúan. Persze apa, jó szülő létére ezt észrevette és rögtön hozzálátott a vallatáshoz.
-A nővéred volt, ugye?
-Miii???? Apa! Ezt nem gondolod??- háborodtam fel.
-Bocs Becca, csak te szoktad terrorizálni és hááát....
-Megértem :D -vágtam rá a megértő pillantásommal.
-De ha nem a nővéred volt akkor ki bántott vagy mi történt?
-Ejment...- nyögte ki nagy nehezen az öcsém.
-Ki ment el? - faggatta tovább apa-
-Ejmeeeent!!!!- és ezzel Marci is elment, annyi különbséggel, hogy ő csak a szobájába vonszolta vissza magát de az az illető viszont nem ennyire közel ment el.
-Becca?- nézett rám kérdően apa a választ várva, mintha én tudnám.... oké tudom is...- Te érted ezt?
-Azt hiszem igen... A szomszéd srác. Austin. Elment egy hónapra Miami-ba az anyukájával.
Apa értetlenül nézett maga elé aztán nem nagyon vágta mi köze Marcinak a sráchoz. Természetesen engem faggatott tovább.
-Nagyon bírja Marci Austint és az érzés kölcsönös.- magyaráztam.
-Ohhh - világosodott meg apánk egyszerre.- Ha megkérhetlek, menj, vidítsd fel az öcsédet.
-Persze, persze... megyek.- vonszoltam magam felfelé a lépcsőn.
Valahogy sikerült. Austin írt a közösségin, hogy minden rendben, de van egy kis problem. Elfogyott az " élete" és az anyja nem vesz neki. Meg fog halni. Na ennyire nem tragikus a dolog. Sajnos amikor én voltam fent, ő pont nem volt elérhető. Nem baj. Írtam neki, majd elolvassa, ha fent lesz.
Majdnem éjfél volt, amikor kiabálásra ébredtem fel. De nagyon hangos volt ugyanis az orrom előtt vitatkoztak.................................
Szerencsére nem kell aggódni, mert Austin volt. Hogy honnan tudom? Az éjjeliszekrényemen volt egy levél. Ez állt benne:
,,Kedves Becky! Amikor ezt olvasod, én már rég a repülőn ülök. Nyugi, nem fogok haza hozni senkit :). És, hogy biztos legyél abban, hogy nem felejtelek el titeket, vittem magammal egy kép amin mind az öten rajta vagyunk. Most is ezt nézegetem. 1 hónap múlva látjuk egymást.
Utóirat: Addig senkivel se jöjj össze!!!! És ha keresnéd a gumimacikat, akkooooor......Majd úgyis rájössz ;) "
Ahogy elkezdtem beágyazni, a párnám alol kihullott egy kép. Ugyanaz a kép amit Aust vitt magával. Nem csak az éjjeliszekrényemig ment hanem még rajtam átkúszva, berakta a párnám alá.. De én miért nem keltem fel??? Szerettem volna elbúcsúzni tőle. A sors így hozta. :(
A kapuban senki nem várt. Az órákon senki nem írogatot nekem, és senki nem üvöltötte a fülembe a
szokásos baromságokat. Bár Justinék próbáltak felvidítani,de semmi. Végül Ellie és Kate öntött belém lelket.
-Figyu....-kezdte Kate- Nem lehetsz ilyen 1 hónapig! Értjük, hogy elment, de visszajön!
-Éééés - vágott közbe Ellie- Mi is nagyon bírjuk, de nem törtünk annyira össze mint te. Ezt nem sértésnek kell vnni hanem...... Bóknak!- persze, Ellie-től ez tényleg az. Mire is számitsak? :D
-Talán igazatok van.... Tudjátok mit? Élem tovább az életem. Majd ha haza esik, akkor persze a nyakába ugrok, de addig minden marad a régi! -biztattam magam.
A csajok egy " ez a beszéd" nézéssel néztek rám, aztán menni kellet a pom-pom edzésre.
Hazafelé kivételesen Ellie-vel mentem ugyanis összevesztek Justinnal. A héten ez az 5. alkalom. PFF az agyamra mennek.... mindig nekem kell köztük igazságot tenni.
Otthon mindennel végeztem és apa is hazaért. Miután beszámoltam az elmúlt 1-2 napról amíg nem volt itthon, Marci baktatott le a lépcsőn szomorúan. Persze apa, jó szülő létére ezt észrevette és rögtön hozzálátott a vallatáshoz.
-A nővéred volt, ugye?
-Miii???? Apa! Ezt nem gondolod??- háborodtam fel.
-Bocs Becca, csak te szoktad terrorizálni és hááát....
-Megértem :D -vágtam rá a megértő pillantásommal.
-De ha nem a nővéred volt akkor ki bántott vagy mi történt?-Ejment...- nyögte ki nagy nehezen az öcsém.
-Ki ment el? - faggatta tovább apa-
-Ejmeeeent!!!!- és ezzel Marci is elment, annyi különbséggel, hogy ő csak a szobájába vonszolta vissza magát de az az illető viszont nem ennyire közel ment el.
-Becca?- nézett rám kérdően apa a választ várva, mintha én tudnám.... oké tudom is...- Te érted ezt?
-Azt hiszem igen... A szomszéd srác. Austin. Elment egy hónapra Miami-ba az anyukájával.
Apa értetlenül nézett maga elé aztán nem nagyon vágta mi köze Marcinak a sráchoz. Természetesen engem faggatott tovább.
-Nagyon bírja Marci Austint és az érzés kölcsönös.- magyaráztam.
-Ohhh - világosodott meg apánk egyszerre.- Ha megkérhetlek, menj, vidítsd fel az öcsédet.
-Persze, persze... megyek.- vonszoltam magam felfelé a lépcsőn.
Valahogy sikerült. Austin írt a közösségin, hogy minden rendben, de van egy kis problem. Elfogyott az " élete" és az anyja nem vesz neki. Meg fog halni. Na ennyire nem tragikus a dolog. Sajnos amikor én voltam fent, ő pont nem volt elérhető. Nem baj. Írtam neki, majd elolvassa, ha fent lesz.
Majdnem éjfél volt, amikor kiabálásra ébredtem fel. De nagyon hangos volt ugyanis az orrom előtt vitatkoztak.................................
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

.jpg)

.jpg)

.png)
.jpg)
.jpg)

.jpg)

.jpg)

.jpg)
.jpg)

.jpg)
.jpg)

.png)

.jpg)