15. rész

Nem csalódtam...... Justin volt. Miután odaért hozzánk, hogy beszámoljon a napjától, én közbe vágtam azzal az indokkal, hogy most pont nem érünk rá. Justin úgy döntött, velünk tart. Ahogy odaértünk, rögtön kezdődött is a fellépés. Rajtunk kívül még két csapat lépett fel ezért volt egy kis időnk bemelegíteni. A fellépés átlagos volt, de az kevésbé volt átlagos, hogy Austin végig engem nézett. Szerintem annyira nem vagyok jó, hogy engem kelljen nézni... de ő tudja :D

A fellépés végén mindenki ment amerre akart, ugyanis Kate-nek és Justinnak nem kellet suliba visszamenni  nekem meg Austnak se. Így Átmentünk Kate- hez . Szegény, a srácok jól kikészítették. Mint egy "csicska", úgy bántak vele. Persze én nem hagytam.... Csak a végén szóltam be nekik, addig legjobb barát módjára élveztem... :D

Elég sokat voltunk a lökött barátnőmnél de délután 4-kor észbe kaptam, hogy el kell menni az öcsémért a bölcsibe... Remek. Nem akartam őket otthagyni de nem volt más választásom. Később viszont nem tudtam volna visszajönni mert tanulnom kell. Így hát egy "holnap látjuk egymást" intéssel távoztam. Elmentem

Marciért, és visszafelé bevittem a mamához, mert otthon miközben én tanulok, szegény öcsém egyedül mit csináljon? Ezért szoktam átvinni. De kivételesen most ott is fog  aludni. Pont este lett mire minden sulis dologgal végeztem. Nem tudom miért, de kiálltam a kapuba nézelődni. ( ki az a barom aki 20:30-kor az utcán sétálgat? :D) Na mind1, én senkit sem láttam de érdekes volt :).  Egyszer csak Austin állt meg mellettem. Fogalmam sincs hogyan... nem is láttam kijönni....
-Austin, azt hittem megáll a szívem!- hadartam neki rémülten.
-Ohhh köszönöm, ennyire szívdöglesztő vagyok?
-HahaNOOOO. Te ilyenkor mit csinálsz itt?- kérdeztem.
-És teee?????- vágott vissza- Most jöttem Kate-től.
-Mooost????- ámultam el.- És te nem akarsz holnapra semmit készülni?
-Becky, szerintem ezt bent kellene megbeszélnünk.
-Öhhm, oké.- egyeztem bele nagy nehezen.


Ahogy beléptünk a lakásba, láttam Austinon, hogy nagyon nincs jó hangulatba, és valahogy nekem se lesz miután elmondja azt a rejtésesen érdekes dolgot, amit a kapuban nem lehet elmondani.
Ahogy felmentünk a szobámba, Austin lassan, meggondolt mozdulatokkal odalépett a gumicukros dobozhoz és kivett egy csomagot. Most kivételesen nem szóltam rá, mert éreztem, hogy valami fontosat szeretne mondani, de az "élete" nélkül nem megy. 
-Holnap nem megyek suliba.- jelentette ki lazán.
-Miéert???- döbbentem le.
-Ez hosszú és.....
-Nem érdekel! Akkor is elmondod, ha holnap reggelig tart is!- erősködtem.
Szegény Austin, sose nyer az ilyen vitákban. :)

-Hát nem csak holnap, hanem 1 hónapig.... Hogy miért?- folytatta mert látta, hogy ez a dolog lesokkolt- Anya kapott valami állást, de nem költözünk el, csak egy hónapig leszünk távol. Amúgy MIAMI-ban lesz.
Holnap kora reggel indulunk....
Már el sem mentél de hiányzol- gondoltam magamban..... csakhogy sajnos ezt nem csak gondoltam hanem hangosan ki is mondtam.. Mert Becca Twist mindig azt csinálja amit nem kéne.... Remek.
-Nekem is hiányzol.- motyogta halkan, de persze ezt tisztán és érthetően hallottam.
 5 percig némán, és szomorúan néztük egymást aztán Aust megtörte a csendet.
-Na, nekem mennem kell... Majd egy hónap múlva látjuk egymást. -mondta, elrejtve azt a fájdalmat amit érzett a mondat hallatán.
-Austin!- kiabáltam utána- Ne merj minket elfelejteni, és semmilyen csajt se hozz haza! - mondtam szinte könnyes szemmel, ami nem nagyon látszott abban a sötétségben amibe a szobám borult.
-Austin csak egy "Austinos mosolyt" dobott és egy búcsú ölelést kapta, megfűszerezve egy puszival.
Nehezen hagyott ott a kapunál, de ezt kellett tennie.

Éjjel szinte semmit nem aludtam.... Csak Miami és az oda tartó srác járt a fejemben. Éppen csak 1 órát aludtam mire a telefonomon lévő ébresztő megszólalt. Úgy éreztem, sokkal jobb volt a régi "ébresztőmre" kelni ( vagyis Austinra, ahogy kúszik-mászik rajtam, vagy rosszabb :/ ) Reflexből kinyomtam, de az éjjeli szekrényemen kívül más is volt nem csak a telefon. De az még tegnap este nem volt ott. Egész éjjel fent voltam de nem vettem észre........................................................