Austin a szokásos lökött módon megkérdezte, hogy nem lenne baj, ha itt aludna.
Természetesen majdnem kiugrottam a bőrömből, de azért ezt nem mutattam ki.
Este elmentünk az öcsémért, de amint a mamám meglátta, hogy kézen fogva megyek egy "helyes" sráccal, rögtön jöttek a szokásos kérdések.
-Becca, ki ez a helyes fiatalember?- kérdezte a mamám a szokásos " mindenbe beleütöm az orrom" módján.
Megvolt a bemutatkozás mindenki részéről.
Persze a szokásos kérdésekhez hozzátartozik a következő is:
-Ti most jártok?
-Háááááááát........-Austinnal egymásra néztünk, közben a nagyi figyelmesen hallgatta / várta a választ, de mi csak nevettünk ezen a kérdésen.
Elég sok időt töltöttünk el a mamánál és közben Marci, úgy ahogy volt, szépen kidőlt a sorból.
Cipelhettük hazáig, de Aust egy cseppet sem bánta, ugyanis fogalmam sincs hogy miért és hogy, de imádja az öcsémet, sőt még Marci is kedveli.
Amint beléptünk a házba, Marci rögtön felélett és felment a szobájába játszani. Nagyon érdekesen nézhettem rá, mert Austin a szemem elött csapkodta a kezét azzal a magyarázattal, hogy "az öcséd nem szellem, ne bámuld már így"
-Nézni csak szabad,nem?- nevettem el magam.
-De ne így.- mondta Aust.
-Akkor neeeeem :DDD
Mivel apa szobájába nem akartam elszállásolni Austint ezért maradt az enyém.Tisztáztam vele, hogy vagy mellettem alszik vagy a földön, de én maradok az eredeti helyemen.
-Én nem alszom a földön, haaaa csaaaaaaak nem kapok valami............
-Nem kapsz gumicukrot!!!!!!!!- vágtam közbe.
-Akkor melletted.
Remek. Akkor hétfőn tuti hallott leszek, Ellie által.
Majdnem aludtam amikor Austin rajtam átmászva, az ágy elé állt és azt mondta:
-Csak egyetlen egy gumimacit, csaaak egyeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeet- és ezt szinte üvöltötte, de én röktön befogtam a száját,nehogy Marci felébredjen.
-Jó kapsz egyet, de nem hiszem el, hogy otthon is ilyen kibirhatatlan vagy!
-Öööööhhhhhhmm, neeeem?????? -kérdezte édesen rám mosolyogva.
Gyorsan hozzávágtam egy csomagot és már indultam is az ágy felé, de abban a pillanatban..................

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése